
Fotó: Mohácsi László Árpád
Közös célok mentén együttműködne és rendszeresítené a párbeszédet az Erdélyi Magyar Néppárt és az RMDSZ, amelyek vezetői Tőkés László kezdeményezésére ültek tárgyalóasztalhoz Nagyváradon. A felvetett témákról nyiltakoztak a Krónikának.
„Ez a megbeszélés nem az első és nem is az utolsó, nem kell sem alul-, sem felülértékelni” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki elmondása szerint Orbán Viktor meghívására, a kormányfővel együtt vett részt a PKE nagyváradi tanévnyitóján.
A szövetségi elnök természetes gesztusnak nevezte, hogy Tőkés László meghívását elfogadta.
s az EMNT és EMNP vezetői megígérték, hogy segítenek, aláírásra buzdítják a szimpatizánsaikat. Abban is egyetértettünk, hogy a magyar állampolgársággal együtt jár a szavazati jog, amellyel úgy lehet élni, ha a polgárok regisztrálnak” – részletezte a szövetség elnöke.

Tőkés László európai parlamenti képviselő és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfői találkozóján arra a következtetésre jutott, hogy vannak olyan közös célok, amelyek együttes fellépést tesznek szükségessé.
Hozzátette, több más kérdés is terítékre került, például, hogy a centenáriumi év „esély és lehetőség”, ám kedvezőtlenül is alakulhat, amennyiben elharapózik a nacionalista retorika, szóba került, hogy ezt miként lehet kivédeni.
Kelemen Hunor elmondta továbbá, a tárgyaló felek felvetésére a szövetség képviselői hangsúlyozták, hogy a Kárpát-medencei Autonómiatanácsban az RMDSZ évek óta megfigyelői státust tölt be, és ezen nem kívánnak változtatni.
– összegezte Kelemen Hunor. Hozzátette: a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) előtt általában szoktak egyeztetni, ha nem is „elnöki szinten”, erre valószínű ezúttal is sor kerül, a novemberi ülésen pedig – mint mindig – ismét találkozni fognak.
„A Minority SafePack és a regisztráció kapcsán egyetértettünk, és megfogalmazódott, hogy a centenáriumi év felfokozott, hisztérikus hangulatában is szükség lesz a magyar szervezetek összefogására” – fejtette ki az EMNP elnöke.
Fotó: Mohácsi László Árpád
A találkozón Szilágyi Zsolt felvetette, hogy a kulturálisautonómia-tervezetet nem szabad feladni, hiszen két-három évente a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE), vagy a Római Katolikus Teológiai Gimnázium kapcsán felmerül, hogy a magyar közösségnek meg kell mentenie az iskoláit.
ott működik magyar és román nemzeti tanács is, ennek példájára kellene közös tervezetet kidolgozni és benyújtani. Ez azonban nem helyettesítheti a Székelyföld autonómiastatútumát” – fogalmazott Szilágyi Zsolt.
Fotó: Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája
Az önrendelkezésről szóló tervezet kapcsán az EMNP képviselői a találkozón világossá tették, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott változathoz ragaszkodnak. „Úgy álltunk fel az asztaltól, hogy a párbeszédet állandósítani, rendszeresíteni kell” – mondta Szilágyi Zsolt.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
szóljon hozzá!