JEGYZET – Milyen megfontolásból dönthet úgy egy sportági szövetség, hogy feláldozza a sportszerűséget, lemond a rangadókról, és elbátortalanítja azokat, akik nívós nemzetközi kupasorozatokban is szerepelnének?
2014. december 03., 19:512014. december 03., 19:51
2014. december 03., 20:482014. december 03., 20:48
Merthogy voltaképp ezt tette a román jégkorongszervezet, amikor a Mol Ligában érdekelt csapatokat gyakorlatilag kizárta a középdöntőből, és ahhoz a feltételhez kötötte elődöntős szereplésüket, hogy kötelesek az alapszakasz első két helyén végezniük.
Lehet ugyan azzal magyarázni, hogy a zsúfolt program miatt a Csíkszereda és a Brassó számára amúgy is nehéz lett volna párhuzamosan két pontvadászatban is küzdeni, vagy hogy senki nem számított arra, hogy a HSC nem végez az alapszakasz első két helyének egyikén.
Mindez azonban a tényen nem változtat: egy döntés miatt a hazai bajnokságban egy gyengébb csapat végez majd a legjobb négy között, míg az alapszakaszt harmadikként záró hargitaiak legfennebb ötödikek lehetnek. Ez pedig ellentmond az igazságos versengés legelemibb szabályainak is, a „győzzön a jobbik” szlogen ezek után üres frázissá válik, hiszen ezúttal a jobbik nem kap esélyt.
Nem lesz Steaua–HSC örökrangadó, és Brassó–HSC meccsel is csupán a Mol Ligában lehet találkozni. Esélyt kap ellenben a Galac, a Gyergyó és az eddig pontot sem szerző Sportul Studenţesc arra, hogy a listavezető „bakákkal” felvegyék a versenyt. Következik tehát egy sor „Dávid–Góliát-harc”, amelyeknek eredménye már most borítékolható: a Brassó, a Steaua, a Galac és a Gyergyó játszik majd az elődöntőben.
Mindez csak még inkább csorbítja az amúgy sem magas színvonalú hazai élvonal renoméját, esélyt ad viszont a Galacnak, hogy nagyot alkosson, és arra is, hogy minden kétséget kizáróan megnövelje az egykoron ugyancsak a Mol Ligában is szereplő Steaua esélyét a döntőbe jutásra.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!