Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Elterelő hadművelet

2018. április 16., 23:072018. április 16., 23:10

2018. április 16., 23:072018. április 16., 23:10

Jóformán Dunát lehetne rekeszteni azokkal a szakértőkkel, gazdasági elemzőkkel, akik szerint a bukaresti kormány jelenlegi, kizárólag a fogyasztásra alapozó gazdaságpolitikája mélységesen elhibázott, emiatt egy esetleges – sokak szerint elkerülhetetlen – gazdasági világválság hatványozottan sújtaná Romániát a térség országai közül.

Az elmúlt hetekben szinte naponta felszínre kerülnek a kormányzat teljes mértékben tévúton járó adó- és pénzügyi politikájának visszásságai, a munkáltató és a munkavállaló szempontjából egyaránt káros intézkedések következményei.

A közszférára vonatkozó egységes bértörvényről már alkalmazása elején kiderült, hogy kihirdetett szándéka ellenére nemcsak a különböző közalkalmazotti kategóriák között, hanem ágazatokon belül is óriási egyenlőtlenségeket szül, emiatt például az egészségügy a sztrájk küszöbén áll. Nemhogy autópályák, kórházak nem épülnek, de az egészségügyi minisztérium még a vészhelyzetre hivatkozva külföldről összekoldult immunglobulin-adagokat sem volt képes eljuttatni az érintettekhez, sok száz gyerek és felnőtt életét sodorva veszélybe. Leginkább egy kormányos nélküli hajóhoz hasonlítható az ország, amely az elemek kénye-kedvének kitéve hánykolódik a viharos óceán kellős közepén.

Egy határozott vízióval rendelkező, az ország fejlesztése iránt elkötelezett, felelős kormány ilyenkor igyekszik tanulni a saját hibáiból, korrigálva az elhibázottnak bizonyult döntéseket, állandóan törekedve a társadalom helyzetének jobbítására. A másfél éve hatalmon lévő román balliberálisokról azonban előző két kormányuk idején is az volt a fő tapasztalat, hogy se szakmai, se politikai tudásuk nincs az ország irányítására, egyszerűen képtelenek a közjó érdekében kihasználni a választópolgárok által rájuk ruházott hatalmat. Hogy teljesen alkalmatlanok a végrehajtó hatalom ellátására.

Ez az amatörizmus hatványozottan érvényes a Viorica Dăncilă vezette csapatban, amely megalakulása után két és fél hónappal mással se szembesül, mint mély társadalmi elégedetlenséggel, a minisztercserék örökzöld lehetőségével (amely alól az elmúlt másfél év romániai szokásjoga alapján természetesen a kormányfő se kivétel), a totál csőddel. És ha valaki még esetleg illúziókat kergetne a kabinet és a mögötte álló nagyobbik koalíciós párt hozzáértése kapcsán, az végképp leszámolhatott ezekkel azután, hogy a román szociáldemokrata pártvezér hétfőn bejelentette: májusban nagygyűlést rendeznek a „hagyományos családmodell” támogatása érdekében.

Ami nem egyéb, mint jól kifundált elterelő hadművelet, az orvosok és asszisztensek, a pedagógusok és a belügyi dolgozók felháborodását övező figyelem tompítási kísérlete, az ország valós problémáinak leplezése. Elvégre minden botcsinálta kormány azt szeretné, hogy ő tematizálja a közbeszédet, és nem a saját alkalmatlanságából fakadó gondok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.