Életbe vágó orvosképzés

Ami biztos: a magyar tagozat oktatóinak ellenkezése dacára a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) egyesül a szintén helyi Petru Maior Tudományegyetemmel. Bár ennek objektíve elvileg nem kellene zavarnia a magyar tagozat működését, az eddigi példák alapján sajnálatos módon előrevetíthető, hogy az egyetemek fúziója a magyar oktatás súlyvesztését fogja eredményezni, és az új, jóval nagyobb intézmény irányításába még nehezebben tud majd beleszólni, mint eddig. Pedig már eddig sem hagyták, hogy túl sok vizet zavarjon.

A MOGYE román többségű vezetése eddig is mostohagyerekként kezelte a magyar tagozatot, és az intézményben évek óta tart a mulasztásos törvénysértés állapota, hiszen hiába fogadott el a parlament külön törvényt arról, hogy a kolozsvári BBTE-vel és a marosvásárhelyi színművészeti egyetemmel együtt létre kell hoznia a magyar főtanszéket, ezt a mai napig sem tette meg.

Nem csupán légből kapott feltételezés, hogy ezáltal mintegy politikai tényezőként viselkedve a magyar közösség elsorvasztására törekvő nagy román nemzetpolitikát valósítja meg, azt az is alátámasztja, hogy mindezt a román állam hivatalos asszisztenciája mellett teheti meg. A mindenkori bukaresti kormány ugyanis a magyar panaszok kapcsán csupán azt mantrázza: nem avatkozhat közbe, mivel az sértené az egyetemi autonómiát.

Ami egyszerre szánalmas és vérlázító „érv”, hiszen ezzel tökéletesen kiforgatják az autonómia valódi jelentését. Az autonómia ugyanis nem azt jelenti, hogy a hatályos törvényeket annak kedvezményezettje semmibe veheti. A magyar közösség sem olyan autonómiáért küzd, amelyben nem érvényesek rá a román állam törvényei, sőt az autonómiát éppen hogy törvény által szavatolva kívánja megvalósítani.

A MOGYE-n zajló orvosképzés megőrzésének egyik alapvető feltétele, hogy ez a helyzet megváltozzon. Ellenkező esetben tényleg nehéz elképzelni, hogyan biztosítható maradéktalanul a teljes körű anyanyelvi képzés, illetve a magyar tagozat viszonylagos önállósága. Annyi bizonyos: minden lehetséges eszközt be kell vetni annak érdekében, hogy az eleve színmagyar orvosi egyetemként létrejött intézményben megmaradjon a széles körű, színvonalas magyar nyelvű képzés. Egyrészt azért, mert jogunk van az anyanyelvünkön tanulni a saját szülőföldünkön, másrészt pedig azért, mert az utolsó szalmaszálba is bele kell kapaszkodni annak érdekében, hogy megakadályozzuk egy fontos intézményünk megszűnését.

Az eddigi, kudarcokkal teli küzdelem azonban nem sok bizakodásra ad okot. Ennek nyomán pedig előfordulhat, hogy érdemes komolyan elgondolkodni az alternatív lehetőségeken. A legutóbbi fejlemények tükrében fölmerült, hogy más keretek között kellene folytatni, olyan körülményeket teremtve, amelyek szavatolják, hogy nem kell fokozatos elsorvasztástól tartani.

Magától értetődő a lehetőség, hogy ez a Sapientia tudományegyetem keretei között történjék meg, hiszen azt a magyar állam finanszírozza, és magyarul zajlik az oktatás. Nem lenne egyszerű feladat sem anyagi, sem a bürokratikus akadályok szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy fölmerül: miért is fizetjük mi az adónkat a román államnak, ha az különböző intézményei által az intézményeink elsorvasztására törekszik, miközben egy másik állam, amelynek polgárai ugyan vagyunk, de adófizetői önhibánkon kívül nem, magyar intézményeket finanszíroz.

Ez is megoldandó dilemma, és kibontása messze vezetne, de előbb-utóbb föl kell vetni. Addig azonban biztosítani kell a MOGYE-n zajló anyanyelvű oktatás folytonosságát. Mert a magyar nyelvű orvosképzésnek valamilyen formában mindenképpen meg kell maradnia. Hiszen a szó szoros értelmében az életünk múlik rajta.