Hirdetés

Egy váltás élet

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

JEGYZET – Amikor végre úgy döntünk, hogy kiköltözünk, nem kell becsomagolni a lelket, mert az úgyis ott marad. A városban.

-- Külsős szerző --

2024. április 28., 13:262024. április 28., 13:26

2024. április 28., 13:452024. április 28., 13:45

Ahonnan a hozzánk hasonló magányosak elől menekülünk mint valami modernkori remeték, egy másfajta magányra vágyó különcök. Elmenekülünk a zaj, a zsúfoltság, a tömeg, a füst és a forgalmi dugók elől. Jó nekünk. Van itt kérem friss levegő, madárcsicsergés, csend, parkolóhely, autentikus napfelkelte, a távolban kéklő hegyek mögül bújik elő a nap, ingyen van a csoda, csak kattintunk egyet, fellőjük egy közösségi oldalra és irigyeink százai reagálnak rá valami virtuális matricával. Éjszakánként néha még a csillagokban is gyönyörködhetünk.

Idézet
Ám lélekben és testben sem merészkedünk túl messzire, köldökzsinórunk az aszfalt, az autó és jobb híján a ritkán járó busz. Itt fekszünk, itt kelünk, ám valójában nem itt élünk.

Egy új faj van kialakulóban, a falun lakó városiak faja, akik nem tudják megkülönböztetni a növények magvait, ügyetlenül tartják kezükben a kaszát, nem kapálják a földet (mert állítólag fáj neki), internetről tanulják a kertészkedést, mulcsoznak, centisre nyírják a füvet, és csak azért ültetnek palántákat, facsemetéket, hogy eldicsekedhessenek velük valamelyik közösségi oldalon.

Hirdetés

Megpróbálnak beilleszkedni egy olyan helyen, ahol a környezettudatos élet soha nem volt tudatos, csupán a mindennapi betevőért való küzdelmet nevezik egyszerűen Életnek, ahol az őshonosak a gumicsizmát azért húzzák fel, mert nagy a sár, nem pedig egy jó fotó kedvéért. A város fullasztó zsúfoltságából szabadulni kívánó emberek vágya ez az idilli falusi élet, vagyis inkább annak illúziója.

Jönnek, látnak, de vajon győznek e? Köztes állapot, örökös purgatórium, itt vagyunk és ott is, ugyanakkor itt sem és ott sem igazán. A régi közeget nem akarjuk, az újat nem ismerjük, mindazonáltal büszkék vagyunk arra, hogy tettünk egy nagy lépést egyéni szabadságunk felé, amelyre mindig is vágytunk.

Idézet
Innentől a kérdés már csak az, ha megtaláljuk, mit kezdünk vele.

Amikor valaki a városból faluba költözik, nem válik automatikusan paraszttá. Gyorsan hozzáteszem, hogy jelen esetben, a paraszt alatt a vidéki életmódot folytató, nem pedig a műveletlen, civilizált viselkedésre képtelen embert értem, mert sajnálatos módon van ennek a szónak egy ilyen negatív konnotációja, de ahogyan egyik volt tanárom ezt találóan megjegyezte, nem az a paraszt aki paraszt, hanem az a paraszt, aki paraszt (zárójel bezárva.)

A kommunista diktatúra az urbanizációt szorgalmazta, falvakat romboltak le az elvtársak, az ott lakókat beköltöztették a városba. Egy betonrengeteg lett a szó szerint is szűk környezetük, egy kis szürke kuckó az otthonuk. Beskatulyáztak testet, lelket, munkásosztály névre hallgatott az új társadalmi réteg. Munkást faragni a parasztból – ez volt a cél.

Arra viszont kényesen vigyáztak, hogy a prolinak ne legyen túl nagy élet- és mozgástere, ne lásson túl sokat a világból, tegye a dolgát, ne vágyjon nagyobb szabadságra egy felvonulással egybekötött grillezős majálisnál, vagy egy fekete-tengeri nyaralásnál. Tegye a dolgát, ne gondolkozzon, nézze meg a propagandahíradót, aztán feküdjön le és aludjon. Akkoriban előkelőbb státusz volt városinak lenni, mint falusinak. A pártpropaganda gondoskodott erről is. Városi személyivel előnyökhöz jutott az emberfia, kapott gázt, bezinutalványt, több lisztet, olajat, vajat, cukrot, kenyeret, néha még narancsot is osztottak a központi „alimentárában.”

A „módszerváltás” után aztán minden megváltozott. A városban továbbra sem találták meg a szabadságukat az arra vágyó emberek. Ráadásul az előny (amit addig élveztek, és immár a falusinak is kijutott) lassan hátránnyá kezdett válni. A kapitalista struktúrában a város egyre csak terjeszkedik, a népesség növekedésével mégis csökkenti az életteret, felfalja az embert testestül-lelkestül.

Idézet
Amikor ezt egyre többen felismerték, elkezdődött az exodus, a menekülés a múltba.

Visszavágytunk a gyökerekhez. Elkezdtük keresni azt, ami valamikor a miénk volt, visszakövetelni azokat az értékeket, amelyeket az elvárosiasodás következtében már-már lenéztünk, legalábbis lesajnáltunk. Itt kezdődött és máig tart a második fázis, amikor a „németből” behozott Volkswagenünkkel néha elugrunk az ősökhöz az IGAZI falura, a hamis faluból, amit már majdnem felzabált a nagyváros, és ahol élni kiváltság.

Itt állunk hát a sárból felkapott Mucsajon, nincs itt semmi látnivaló, se szupermarket, se patika, a kommunista időkre hajazó kocsmákban vásároljuk meg a kenyeret, cukrot, szappant, villanykörtét, satöbbit, amiket még az olcsó italok mellé kiraktak a polcokra. Próbálunk új életet, új közösséget teremteni magunknak, mivel a régit már apáink is elfelejtették. És akkor újra a kérdés:

Idézet
megtettük a nagy lépést, megléptünk a városból, szabadok vagyunk, de mit kezdünk ezzel a szabadsággal? Hogyan lesz az egyéni szabadságkeresésből közösség?

Integrálódunk, alkalmazkodunk az új környezethez, vagy összefogunk mi, a „jöttmentek” és alkotunk egy olyan miniközösséget, amelyben elfogadjuk a már említett köztes állapotot, vagy új, gyökértelen hagyományokat teremtünk? Vagy is-is?

Nincsenek válaszaink, élünk bele a vidéki létbe. Vágunk disznót, de nem mi vágjuk, megkérünk rá valami „bennszülöttet”, nem tartunk tyúkokat, megvesszük a lidölben a csirkemellet. Nem szeretünk szántani, de aratni nagyon akarunk, és azt képzeljük, ha magunkra öltjük a helyi népviseletet, végre otthonra leltünk, pedig nem. Innen még hosszú az út. Az elfogadás és a befogadás között kb. Makó-Jeruzsálem a távolság.

Az ember, aki végül úgy dönt, hogy családostul falura költözik, ezekkel nem számol, első körben a maga és háza népe boldogságát keresi. Ezért nem érheti vád. De falun sem jó egyedül lenni. Így hát a hasonszőrű útkeresőkkel próbálunk valamiféle közösséget teremteni. Erre jó eszköz a marketing. Hazudjuk azt kifelé a világnak, hogy milyen jó itt, és máris jobban érezzük magunkat. Aztán majd csak lesz valami.

Amikor mi, a friss levegőre és a madárcsicsergésre vágyó városi értelmiségiek átlépjük a falu határát, máris világosabb lesz, fényt hoztunk a sötétségbe. Már puszta jelenlétünkkel is emeljük a színvonalat, aztán majd szép lassan feltesszük a térképre ezt a koszfészket, akárki meglássa. Kulturális eseményeket, koncerteket, fesztiválokat, tudományos konferenciákat szervezünk a magunk szórakoztatására és a „bennszülöttek” épülésére.

Idézet
Aztán leaszfaltozunk minden utcát, sűrűn járnak majd a buszok, drágulnak a telkek, beépül a rét, a falu egybeforr a várossal, és végül ismét ott találjuk magunkat, ahonnan elmenekültünk.

De gond egy szál se, miután rájövünk, hogy nincs itt semmi élnivaló, keresünk egy távolabbi falut, ahol még vannak méhek és madarak, friss levegő, napfelkelte, parkolóhely. És ahol előbb-utóbb aszfalt is lesz, hogy minél gyorsabban bejuthassunk a városba.

Vincze Gyula

A szerző lapunk volt munkatársa

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Hirdetés
2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
2026. február 02., hétfő

Bolond világ, „smekkerek országa”

Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.

Bolond világ, „smekkerek országa”
Bolond világ, „smekkerek országa”
2026. február 02., hétfő

Bolond világ, „smekkerek országa”

2026. január 30., péntek

A PSD mint ellenzéki kormánypárt

A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.

A PSD mint ellenzéki kormánypárt
A PSD mint ellenzéki kormánypárt
2026. január 30., péntek

A PSD mint ellenzéki kormánypárt

Hirdetés
2026. január 23., péntek

Moldovai–román egyesülés, vágyálmok és autonómia

Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.

Moldovai–román egyesülés, vágyálmok és autonómia
2026. január 16., péntek

A sodródás lett a román külpolitika fő irányvonala?

A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.

A sodródás lett a román külpolitika fő irányvonala?
2026. január 14., szerda

Kipörgésben, avagy miért kell szigorúbb feltételekhez kötni a gépkocsivezetéshez való jogot

Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.

Kipörgésben, avagy miért kell szigorúbb feltételekhez kötni a gépkocsivezetéshez való jogot
Hirdetés
Hirdetés