Egy fecske és egy mentőautó

Pusztán annak, hogy hazatért, és az észak-erdélyi kisvárosban próbál vállalkozást indítani, nem lenne hírértéke, bár, tegyük hozzá halkan, lassan az is újdonságszámba megy, ha valaki több évnyi külföldi munka után kies tájainkon próbál boldogulni. Hiszen tudjuk, hogy Románia kereseti lehetőség, élhetőség, szociális ellátottság, korrupciós, egészségügyi, oktatási viszonyok (és még hosszan sorolhatnánk) tekintetében sem az a hely, ahova az ember vágyik. Sőt véletlenül amint a demográfiai adatok is mutatják: egyre többen elvágyódnak innen.

A máramarosszigeti férfi esete visszhangot keltett, és nem hiába, hiszen elgondolkodtató. Látva a szülővárosa kórházában uralkodó áldatlan állapotokat, azt, hogy mindössze egyetlen valamirevaló jármű működőképes, és azzal szállítják a betegeket, az élelmiszert és egyéb felszereléseket egyaránt, a tenni vágyó ember fogta magát, és vásárolt egy teljesen felszerelt mentőautót, amelyet Máramarossziget sürgősségi osztályának adományozott. Amikor megkérdezték, mi indította erre, azt felelte, egyszerűen csak jót akart tenni a közösségnek, ahonnan származik, hiszen látta, hogy a romániai egészségügyi szolgáltatások milyen messze elmaradnak attól, ami külföldön tapasztalható. Gesztusával azt szeretné elérni, hogy kapjanak észbe végre a döntéshozók, a hatalmon lévők, vegyenek példát az egyszerű emberekről, és az emberekben tudatosodjék: az állam inkább akadályozza, semmint segíti azokat, akik tenni szeretnének. Azt is hangsúlyozta, hogy egyre többen és többen vándorolnak az ország határain túlra, lassan már csak az öregek maradnak itthon, és míg a fiatalok, a munkaképesek hozzájárulnak az olaszországi, franciaországi utak, autópályák építéséhez, addig itthon semmi nem mozdul jó irányba.

A máramarosszigeti férfi esete és üzenete azért is kívánkozik „tollhegyre”, mert egyszerre számos akut romániai problémára világít rá. Vegyünk közülük néhányat. Ráirányíthatja a figyelmet arra, hogy milyen áldatlan állapotok uralkodnak az egészségügyben, de arra is, hogy mélyre, messzire nyúlnak az elvándorlás okai és következményei. Az is eszünkbe juthat, milyen jó lenne, ha a külföldön szerencsét próbálók közül hazatérve többen is itthon kamatoztathatnák kint szerzett tudásukat, tapasztalatukat, mindazt a világnézetbeli többletet, amivel civilizáltabb régiókban gazdagodtak. És arra is: bár egész biztosan a közösség hasznára válik, a máramarosszigeti mentőautó-ajándékozás példája sajnos csak egy fecske, ami, mint tudjuk, nem csinál tavaszt. Arra azonban mindenképpen jó, hogy elgondolkodjunk. És ez oly sok tekintetben a legelső lépés a változáshoz és változtatáshoz.