Ébresztőt fújó háború

Egy új politikusi elit jelent meg, amely számára a legsúlyosabb kérdést a klímaváltozás jelentette. A cseppet sem lebecsülendő problémát egy szélsőségesen liberális réteg hisztérikus radikalizmussal igyekezett kezelni, olykor nevetségessé téve az ügyet. A szarvasmarhák veszélyesen nagy mennyiségű szellentésétől a jobb sorsra érdemes kislány, Greta Thunberg hőssé emeléséig egyre szélesedett a „harcterep”. Ezzel párhuzamosan a német zöldek elérték az összes németországi nukleáris erőmű bezárását, az Európai Parlament ötletek hiányában egyre többször bonyolódott transzgender, vagy más fura, az átlagpolgár számára felfoghatatlanul jelentéktelen témákba.

Közben lassan elindult a sokak által a világrend átrajzolásának nevezett folyamat. Oroszország túlságosan magabiztossá vált, a minden szempontból gyengülő Egyesült Államok egyre több háttérből irányított, de az ő céljait szolgáló konfliktust kreált. Kína pedig feltornászta magát a világ gazdaságának csúcsára. Igazi európai háborúra azonban senki nem számított. A tétek emelésére igen, egyfajta új hidegháborúra talán.

Vlagyimir Putyin ukrajnai agressziója aztán mindenkit felébresztett. Csúnya ébredés volt, nem a kezünk ért bele a bilibe, az éjjeliedény tartalma zúdult a fejünkre épp, amikor a sokáig szintén elképzelhetetlennek hitt járványtól szabadultunk. A nagy kérdés az, hogy az orosz randalírozás észhez téríti-e Európát? A mostani háború, a putyini rombolás, az ukrajnai menekültek mellettünk, köztünk zajló drámája azt üzeni: a legfőbb emberi érték ma is a béke, a biztonság, a stabilitás, a mindennapi élethez szükséges feltételek megléte. A meleget adó gázfűtés a lakásunkban, a villanyáram biztosítása, amely nélkül az égvilágon semmi nem működik, az élelmiszer, amelynek bőségét oly könnyen megszoktuk. Ma a NATO-tagok higgadtsága, kimaradása a háborúból, az atomerőművek működtetése, a sok európai ország számára nélkülözhetetlen orosz gáz érkezésének biztosítása, a megfelelő mennyiségű gabona beszerzése legalább annyira fontos, mint Putyin hatalmának szankciók általi gyengítése.

Közhely ugyan, de érdemes ismételgetni, mert rendkívüli a helyzet: háborús fenyegetés idején minden szónak, intézkedésnek súlya van. Az utóbbi időben meggyengült, időről időre csődöt mondó román állam vezetőinek most kiemelten nagy a felelőssége. Egyelőre a kormányzatra – a nyilatkozatok szintjén is – a megfontoltság a jellemző egy olyan háború kapcsán, amelynek Románia semmilyen szinten nem részese. A korábban úton útfélen cirkuszt produkáló, sokak szerint moszkvai támogatást is élvező Románok Egyesüléséért Szövetség is csendben van. A szintén ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetségnek pedig vélhetően akkora sokkot okozott a szomszédos országban zajló háború, hogy még ha akarna sem tudna szóhoz jutni.

Magyarországon a választási kampány véghajráját írta át az orosz támadás. Az addig alaposan felépített stratégiát a kormányon lévők és az ellenzék is mellőzni kénytelen. A jobboldali kabinet a háború kitörésének pillanatától alapvetően biztonságteremtő üzemmódra váltott. A többpárti ellenzék ezzel szemben elsőre lefagyott, aztán miniszterelnök-jelöltje révén kezdett vagdalkozó, a kárpátaljai magyarokat is sértegető, álláspontján egyik napról a másikra változtató kijelentésekbe. Márki-Zay Péter magyar katonákat és fegyvereket is küldene Ukrajnába, de Fekete-Győr András is arról írt: Magyarországnak fegyverekkel kell támogatnia Ukrajnát. Ezekre reagált úgy a Fidesz iránti elfogultsággal nehezen vádolható újságíró, Hont András, hogy „kell-e megőrült buszsofőröket a volánhoz engedni?”.