Hirdetés

Dühlevezető tojás és a kemencerakó

Szikrázó dühömet régen mindig levezette, ha szilajon földhöz csaptam egy tojást. Mert van abban valami elemi lázadás, ha a tojásként óvott tojást csak azért is odavágod. Volt rá kidolgozott koreográfiám, finoman marokra fogni a hűtőhideg tojást, majd elegánsan csuklóból lendítve, íves röppályára kellett állítani, lehetőleg a konyha egyik végéből, hogy szárnyalhasson, de azért ne falat, hanem földet érjen.

Bíró Blanka

2010. augusztus 05., 11:102010. augusztus 05., 11:10

Mert az volt a hedonista élvezet, amikor szétrobbant fröcskölve, apró héjdarabokat lövellve szétterült, a sárgája elmaszatolódott. De aztán leszoktam róla. Mert nem mos az ember konyhakövet, miután éppen kirobbanó dühét lecsapolta, hanem nagyasszonyosan átlibben a tyúkmony felett, és ha még dohányos, rágyújt, ha már nem, akkor elkortyol egy pohár fehér szárazat.

Aztán néhány óra elteltével jött a tojás bosszúja, mert betonkeményre kötött, és a kiszuperált derelyevágóval centiméterről centiméterre araszolva kellett felkapargatni. Ezért szoktam le, mert ahogy a korom haladt, úgy egyre mélyebbre vésődött a kapargatás negatívuma, és tartott vissza, mikor léptem a hűtő felé a düh-levezető tojásért. Más kifejezési módot azóta sem találtam, így a dühöm egy idő óta már csak befele, engem emészt. És egyre gyakrabban nem is düh, csak mélykeserű csalódás.

Mint amikor az amúgy joviális, ízes beszédű, székely bajszú kemencerakó kiöntötte a betonalapot, hosszan értekezett a jó kemence titkáról és attribútumairól, hogy mitől húz a kémény és mennyire kell behevíteni, majd megitta a sört, felmarkolta az előleget, parolázott és mondta, hogy holnap folytatja, addig úgysem lehet, mert köt a beton. És nem. Szó nélkül kilépett az életünkből és a kemencerakásból, szürkén éktelenkedő betonlapot hagyva a kert végében.

És amikor végre rábukkantunk, anekdoták és ízes szófordulatok nélkül mondta vállvonogatva, hogy más dolga akadt. Becsületről, adott szóról úriember nem beszél, az túl fellengzős. És így élni túl pipogya? Barátunk meséli, hogy műhelyében a szigorú határidőre készülő, megrendelésre beszállító céggel kötött egyezséget. A megbeszélt határidő után tíz nappal érkezett vissza a beszállító a tengerparti nyaralásról, és ingerülten zárta rövidre a vitát, amikor leszögezte: csodálkoztam is, hogy ki az az őrült, aki naponta tucatszor zaklat telefonon, amíg szabadságon vagyok.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés