Balogh Levente

Balogh Levente

Diplomáciai „iskolapélda”

2017. szeptember 08., 11:23

2017. szeptember 08., 11:23

Túl szép lett volna, hogy igaz legyen. Hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter bukaresti látogatása, a román kollégájával két új állandó határátkelő és a kolozsvári magyar kulturális intézet létrehozásáról szóló megállapodás, valamint a békülékeny nyilatkozatok után valóban a normalitás útján induljon el a két ország kapcsolata, és leálljanak az Erdélyben élő magyar közösség elleni támadások.

Egy hét telt el a látogatás óta, és a magyar külügy berendelte a román nagykövetet, miután a bukaresti oktatási tárca – azt követően, hogy hosszú ideig hitegette a szülőket – végül úgy döntött: nem tesz semmit a marosvásárhelyi katolikus gimnázium megmentése érdekében, hanem annak felszámolása mellett teszi le a garast.

A magyar külügyi lépés annak fényében érthető, hogy a magyar alaptörvény értelmében Magyarország felelősséget visel a külhoni magyarok iránt, tehát minden olyan helyzetben fellép, amikor támadás éri a határon túl élő magyar közösségeket. És ebben a helyzetben nem csupán annyi eszköz van Budapest kezében, hogy hivatalosan tiltakozzék: a magyar iskola magyar szempontból megnyugtató megoldását követelve figyelmeztette Bukarestet, hogy nem támogatja a felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD).

Persze az éremnek két oldala van. Nyilvánvaló, hogy az iskola létrehozásáról szóló döntések meghozatalakor a marosvásárhelyi önkormányzat és a tanfelügyelőség is mulasztásokat követett el, mivel az önkormányzati határozatban nem szerepel egyértelműen, hogy kimondják a tanintézet életre hívását. Ilyen alapon furmányos jogi érvelés helyett csupán kellő mértékű magyargyűlölet és rosszindulat kellett ahhoz, hogy meg lehessen támadni a döntést, és az illetékes bíróság felfüggessze azt.

Csakhogy. Azt követően, hogy a mulasztásra fény derült, minden érintett intézmény – az önkormányzat, a tanfelügyelőség és az oktatási tárca – rendelkezésére hosszú hónapok, sőt legalább egy év állt ahhoz, hogy megnyugtatóan rendezze a helyzetet. Ha jóhiszeműen és jóindulatúan viszonyulnak az ügyhöz, minden bizonnyal viszonylag hamar sikerült volna megtalálni a minden érintett számára megfelelő, jogi szempontból is kifogásolhatatlan megoldást, amely nyomán az iskola tovább működhetett volna, és az oda járó mintegy háromszáz diák sorsa nem válik teljesen kétségbeejtővé. De nem ez történt: miközben az érintett hatóságok fűz-fát megígértek, valahogy mégis mindig úgy cselekedtek – vagy nem cselekedtek –, hogy az iskola helyzete még kilátástalanabbá váljon.

És ha ehhez még hozzávesszük, hogy az iskola ügyében érthetetlen módon a korrupcióellenes ügyosztály kezdett nyomozást, attól sem riadva vissza, hogy a szülőket és a gyerekeket vegzálja, nehéz nem arra a megállapításra jutni, hogy a román hatóságok részéről enyhén szólva is hibádzott a jóindulat. Sőt. Kimondható, hogy mindvégig kiérződött a magyar iskola felszámolásának szándéka.

Ennek fényében egyszerre nevetséges és felháborító a román külügy és a miniszterelnök reakciója, amelyben egyrészt a romániai magyar közösség nyelvi és oktatási jogainak példaértékű mivoltát hangoztatják, másrészt választási kampányfogásnak minősítik a magyar külügy lépését. Az pedig külön mulattató, hogy éppen az igazságszolgáltatást lépten-nyomon szapuló, annak függetlenségét kétségbe vonó kormány takarózik a független román bíróságokkal.

A román illetékesek egészen más mozit néznek: annyi történt, hogy Budapest határozottan fellépett egy, a román hatóságok által következetesen ellehetetlenített magyar oktatási intézmény érdekében. Ezzel nemzetközi szintre terelte az ügyet, hiszen a diplomáciai pengeváltás és a nemzetközi szervezetekbe való felvétel megvétózása sem Brüsszelben, sem Washingtonban nem marad észrevétlen.

Persze föl lehet hozni, hogy a román kormány kezében is vannak ütőkártyák, mivel az OECD-tagság megvétózása esetén fenyegetőzhet azzal, hogy blokkolja a parlamentben a magyar közösség szempontjából kedvező tervezeteket – például az anyanyelv- és a jelképhasználatra vonatkozókat. Csakhogy gondoljunk már bele, hogyan nézne ki az a külföldi partnerek előtt, hogy míg Budapest a Romániában élő magyar kisebbség védelmében él a vétó lehetőségével, addig Bukarest ezen vétót azzal próbálná kivédeni, hogy keresztbe fekszik a kisebbségi, emberi jogok érvényesülésének.

Liviu Dragnea PSD-elnök engedékenynek tűnő reakciója is azt jelzi: a kormány érzi, hogy ebben az esetben Románia nagyon rossz színben tűnik fel – pláne annak fényében, hogy Bukarest is bírálta Kijevet az ukrajnai kisebbségek anyanyelvű oktatásának korlátozása miatt. (Meg persze azért az RMDSZ támogatásának megtartása is fontos). A magyar diplomácia most kvázi véd­hatalomként lépett föl az erdélyi magyar közösség ügyében, még ha ezt a státust nemzetközi szerződés (még) nem is garantálja számára. A vita kimenetele egyelőre kérdéses, de a lényeg, hogy Budapest hallatta a hangját az ügyben.

Persze ez nem feltétlenül elég. A lényeg ugyanis az, hogy a romániai magyarok kérdését Románia ne kezelhesse belügyként, bármikor felrúgható magyar–román megállapodások tárgyaként. Hanem olyan nemzetközi megállapodások rögzítsék tételesen, amelyek a számonkérési mechanizmust és a lehetséges szankciókat is rögzítik, amennyiben valamelyik fél nem tartja be őket. Ám ehhez elengedhetetlen az ügyek nemzetközi szintre emelése, hogy egyetlen, az erdélyi magyar közösség jogait sértő lépést se söpörhessenek a szőnyeg alá.

korábban írtuk

Tudose megfeddte Meleșcanuékat a Magyarországnak adott válaszért
Tudose megfeddte Meleșcanuékat a Magyarországnak adott válaszért

Mihai Tudose román kormányfő nyilvánosan bírálta a bukaresti külügyminisztériumot csütörtökön, amiért szerinte elsietett és „túl kemény” választ adott Magyarországnak a marosvásárhelyi iskolaüggyel kapcsolatban.

korábban írtuk

Liviu Pop oktatási miniszter: visszakerülnek a Bolyai-líceumhoz a katolikus iskola osztályai
Liviu Pop oktatási miniszter: visszakerülnek a Bolyai-líceumhoz a katolikus iskola osztályai

Egy másik tanintézethez, vélhetően a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolják be a marosvásárhelyi római katolikus teológiai gimnázium osztályait – közölte csütörtök este Liviu Pop oktatási miniszter.

korábban írtuk

Dragnea megoldást sürget a marosvásárhelyi gimnázium helyzetére
Dragnea megoldást sürget a marosvásárhelyi gimnázium helyzetére

Megszólalt a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki szerint a hatóságoknak megoldást kell keresniük a kialakult helyzetre.

korábban írtuk

A román külügy a vásárhelyi iskolaügyről: nem sérülnek a magyar kisebbség jogai
A román külügy a vásárhelyi iskolaügyről: nem sérülnek a magyar kisebbség jogai

A bukaresti külügy szerint Romániában nem sérülnek a magyar kisebbség vagy a római katolikus közösség oktatási jogai, a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium ügyében született magyar kormányzati állásfoglalást ezért kampánymegnyilvánulásnak tekintik.

korábban írtuk

Vásárhelyi iskolaügy: a magyar külügyminisztérium bekérette a román nagykövetet
Vásárhelyi iskolaügy: a magyar külügyminisztérium bekérette a román nagykövetet

A marosvásárhelyi iskolaügy miatt szerdán berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Románia magyarországi nagykövetét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Makkay József

Makkay József

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.