Akkor a helyzet még viszonylag könnyen kezelhetőnek tűnt. A kormánypárt elnöke, bizonyos Liviu Dragnea nyugalomra intett, a tárgyalásos rendezésről nyilatkozott. Aztán a román politika erős embere a rácsok mögé, a választási pofontól szédelgő PSD pedig a padlóra került. Bár Romániának hivatalosan van miniszterelnöke Viorica Dăncilă személyében, az ország irányítása gyakorlatilag megszűnt egységként működni. Erő- és érdekcsoportok harca zajlik, önjáróvá vált minisztériumok diktálnak, a politikai hullának hitt Victor Ponta közvetett módon már átvette az irányítást a PSD egy tekintélyes része felett. Hol van már a brüsszeli vezetésnek beszólogató, az RMDSZ-szel kisebbségi kérdésekben gyors kiegyezéseket diktáló szociáldemokrata pártvezetés?

A szinglivé vált RMDSZ Úzvölgyével a kitűzőjén kacsingat ugyan az ellenzéki oldal két nagyképű, egymást is kóstolgató szereplőjére, de egyelőre a fejét vesztett, bosszúvágytól fűtött hatalomnak látszó valamivel, a kilencvenes évek bűzös retorikájához visszataláló PSD-csoportokkal kell lejátssza a csatát. Nem lesz egyszerű. Dragnea kiesésével senkinek nincs félnivalója. A hadsereg, a védelmi tárca azt tesz, amit csak akar, ráadásul a minisztériumon belül is klikkek harca zajlik. Dăncilát eddig sem tekintették vezetőnek a kabinet tagjai, most viszont a büntetés veszélye nélkül nézik levegőnek a miniszterelnököt. Ebben az instabil, magyarellenességre tökéletesen alkalmas politikai helyzetben jó volt látni, hogy a romániai társadalom látható többsége megértette az úzvölgyi atrocitások forgatókönyvének aljas szándékát, a széteső hatalom romjain újjáéledni próbáló szekus provokátorok szánalmas játékát.

A magyar és román emberek higgadtsága ebben a helyzetben kulcsfontosságú volt, s az elkövetkezőkben is az lesz. A politikacsinálókat csak ezzel a hozzáállással lehet rákényszeríteni az egyetlen lehető megoldásra: a párbeszédre. Illúzió abban reménykedni, hogy „Európa” vagy a „világ” mellénk, magyarok mellé áll csupán azért, mert igazunk van. Az Európai Unió nyugati részén, a brüsszeli intézményeket irányítók közül sokan elégedetten, cinikus mosollyal veszik tudomásul a „posztkommunista” kelet-európaiak, Magyarország és Románia hajcihőjét egy temető kapcsán. Moszkvában elégedett jelentéseket írnak a külügyesek két uniós tagállam cicaharcáról. A nagy tengeren túl pedig Trump elröhögi magát és Drakulát emlegeti. Szerencsétlenségünkre, csak mi értjük, érthetjük ezt a szimbolikájában, de csattanójában is ijesztően térségbeli klasszikust.