2012. december 04., 09:302012. december 04., 09:30
Első mérgem után aztán hamar napirendre is tértem a dolog fölött, onnantól kezdve egy ideig én lettem az, aki a szüleim kedvéért eljátszottam, hogy hiszek a nagyszakállú létezésében. Persze ők is hamar átláttak a szitán, de a játékunkat ez nem rontotta el.
Amíg 25 évesen el nem költöztem otthonról, mindannyian ragaszkodtunk hozzá, hogy ez így legyen: december ötödikén csizma (vagy bakancs, aktuális korosztályom trendjeitől függően) az ablakba, diszkrét félrefordulás, csoki belecsempészése, meglepetés és öröm – mindenki részéről, mert egy idő után már nemcsak az én csizmámról volt szó, hanem az övékről is. Most a férjemmel ugyanígy űzzük ezt a játékot, és nem lesz ez másképp akkor sem, ha gyerekeink lesznek.
Sokan előszeretettel neveznek engem naivnak. A magam részéről azt gondolom, ez nem engem minősít, inkább a saját kiábrándultságukra igazolást kereső emberekről mond el sokat. December van. Hideg, korai sötétség, köd, egyre csúfuló választási kampánymarakodás. Legbelül valamiféle csodavárással – ki-ki hite és meggyőződése szerint várja, hogy holnap megteljen a csizmácskája édességgel, egy hét múlva az élete boldogsággal, karrierje sikerrel, vagy négy hét múlva a lelke valamilyen isteni fénnyel.
Koszorút készítünk, lakást díszítünk, gyertyát gyújtunk, akár még imádkozunk is. Sütünk, főzünk, takarítunk, mindenkinek megfelelünk, ajándékokra pénzt költünk, vagy épp elutasítjuk az ünnep anyagi oldalát, és csak csendben várakozunk. De leginkább csak keressük azt a belső megnyugvást, amiből egyre kevesebb van körülöttünk, mert a marakodás hangjai egyre élesebbek, egymás bántása, egymás lenézése, kinevetése, lebecsmérlése a divat most.
Azon kapom magam, hogy abban reménykedem, december 9-e után valami újra helyreáll, vége lesz annak, ami most van. Naiv gondolat? Biztosan az. De nem tudom elhinni, hogy valójában ilyenek vagyunk, mint amilyennek most mutatkozunk. Talán csak elvesztettünk valamit, de ha a kiabálás elhalkul, újra rábukkanunk – egymásra.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok