Csapatépítő tréning

Nemcsak a címeres mezt kedd este magukra húzó labdarúgók, illetve az őket felkészítő szakmai stáb számára visszhangzik még most is fájón az utolsó ellenfél, Feröer passzjátékát kísérő budapesti ollézás vagy a német szövetségi kapitánynak címzett Auf Wiedersehen! rigmus: a „B közép” kíméletlen magatartása annak a szomorú közhangulatnak egyfajta megnyilvánulási formája, amely szinte minden piros-fehér-zöld szurkolóra rátelepedett az elmúlt időszakban.

A labdarúgás eleve kegyetlen műfaj, annak pedig, aki főállásban részese ennek, tudnia kell, hogy a siker múlandó, és ha a kovácsműhelyben kialszik a láng, hiába szolgált jól a mester, tovább kell állnia. Bernd Storck diadalmenetben vezette ki a magyar fociválogatottat a tavalyi kontinensviadalra, ahol csapata csodákat tett – a csoportelsőként nyolcaddöntőbe jutott nemzeti tizenegy franciaországi szereplésére már nem lehetett ráfogni, hogy véletlen volt, így joggal várhatták el a szurkolók a hasonló folytatást.

Azonban nem hiába mondják, hogy a csúcson maradni sokkal nehezebb, mint elérni azt. A visszavonulások, sérülések, eltiltások miatt szétesett, a szerencsétlen kísérletezgetések és makacs ragaszkodások nyomán még jobban összezavarodott válogatott nemhogy versenyben lett volna a vb-szereplésért: tízéves mélypontra zuhant azzal, hogy csupán 13 pontot szerzett 10 mérkőzés alatt, és miközben egyetlen pontot sem lopott az első két helyezettől, jókorákat égett gyengébbként jegyzett ellenfeleivel szemben is.

Bár a papírforma révén megelőlegezett csoportharmadik hely összejött, a  visszalépés szinte minden más téren kimutatható, ígyhát nem csoda, hogy az elmúlt években kedvenceik mellett jóban-rosszban kitartó drukkereknek elegük lett. Egyértelmű, hogy a jelenlegi szakmai stáb nem tudott újítani, a Feröer elleni kínkeserves győzelem pedig csak ráerősített arra, hogy a Storck-féle út nem kecsegtet sok jóval. Pedig a 2018-as oroszországi vb-t követő újabb megmérettetés ismét tág kaput nyit: az Európa-bajnokság 2020-as ünnepi kiadására már nemcsak a szokványos selejtezőkből, hanem az újonnan létrehozott, jövő ősszel rajtoló Nemzetek Ligájából is ki lehet jutni.

Az esélyek nőnek, de mit sem érnek, ha nem egy hittől és reménytől duzzadó, küzdeni akaró és tudó válogatott próbál élni velük. Ezek az adottságok pedig nem egy leépülőfélben lévő csapat ismérvei. Úgyhogy lassan újult erővel neki kellene fogni építkezni, abban bízva, hogy ha egyszer, nem is olyan régen Dárdai Pálnak sikerült, akkor másnak is összejöhet.