Hirdetés

Családi perpatvar

Mindig megmosolyogtam azokat az egyébként teljesen jó szándékkal, főleg románok részéről feltett naiv kérdéseket, amelyek arra irányultak, vajon mi, erdélyi magyarok értjük-e azt a magyar nyelvet, amit az anyaországban beszélnek. Természetesen mindig megnyugtattam az érdeklődőt, hogy nincsenek nyelvi problémák a magyarországi és az erdélyi magyarok között, és hogy a Föld bármely részén élő magyarral szót tudunk érteni, mert nekünk ilyen logikus és egységes anyanyelvünk van.

Jánossy Alíz

2010. június 30., 10:042010. június 30., 10:04

Ráadásul nálunk nincsenek olyan nyelvtani furcsaságok, mint a románban, ahol ugyebár a szék hímnemű, míg az asztal nőnemű. Persze, amikor ezeket magyarázom – főleg románoknak, de akár más nemzet fiainak is –, mindig ott motoszkál a háttérben, hogy ez valóban így van, egészen addig, míg a budapesti zöldségestől murkot nem kér a székely vendégmunkás, illetve míg a székelyföldi vendégfogadó pityókás kenyérrel nem kínálja a magyarországi vendéget. Mert ennél a pontnál rögtön véget ér a nagy egyetértés és egyértelműség és azonnal kezdődik a magyarázkodás, hogy a mi murkunk az igazából sárgarépa, s a finom házikenyeret bátran lehet fogyasztani, mert nem tartalmaz alkoholt, amitől pityókássá válhat a fogyasztója. De újabban már székely–székely magyarázkodásra is van példa, legalábbis erről tanúskodik ama vicc, miszerint: két székely vendégmunkás találkozik egyik budapesti zöldségpiacon, és amikor afelől érdeklődik az egyik, hová mész, a másik azt mondja, padlizsánért. Az első felteszi a kérdést: minek az neked? Mire a másik rávágja: minek, minek, hát vinettának... Szóval vannak ilyen vicces helyzetek a nagy egyértelműség és egyetértés mellett, de ezekről általában szemérmesen hallgatni szoktunk. Azt azonban sosem gondoltam volna, hogy még családi perpatvar is kerekedhet abból, hogy mi, itt a Székelyföldön bizonyos dolgokat másként mondunk, illetve bizonyos kifejezéseket más értelemben használunk. Pedig előfordult, legalábbis erről számolt be ismerősöm, akinek a párja magyarországi. Történt ugyanis, hogy tűzrőlpattant csíki menyecske, miután hazatért a vásárlásból, közölte párjával: „Találkoztam az öcsémmel és megígértem neki, hogy este átmegyünk hozzuk.” Mire a párja: „Felőlem menjünk, de mit hozunk?” Ekkor a menyecskén volt a sor az értetlenkedésben: „Nem érted: hozzuk megyünk!?” Ekkor a magyarországi már céklavörös fejjel ordította: „Értem, hogy megyünk öcsédékhez, de azt is mondtad: hozzuk. Most csak az a kérdés: ki kell hozza, én kell hozzam, vagy más hozza?! És főleg mit?!”

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés