Kiss Judit

Kiss Judit

Csak a munka menjen

2019. március 13., 10:48

2019. március 13., 10:48

Kísérleti nyúlnak tekint bennünket a tanügyminisztérium – ekképpen bírálta az oktatási rendszert – tegyük hozzá, szerfölött jogosan – az országos diáktanács, amely arra buzdította a próbavizsgázókat, hogy üres lapok beadásával tiltakozzanak a napokban a megmérettetésen.

Tiltakozzanak, adjanak hangot nemtetszésüknek, merthogy odáig fajult a romániai oktatást körül­ölelő káosz, hogy a sebtében, átgondolatlanul hozott minisztériumi döntések zűrzavarában a tanulás-tanítás folyamatának alanya és tárgya, maga a diák kapja fel a fejét: álljunk csak meg, valami nagyon nincsen rendben a rendszerrel!

Hogyan is lenne, amikor a saját sorsához körültekintően, logikusan, odafigyelően viszonyuló középiskolás is számos alkalommal tapasztalta meg az elmúlt években, hogy lépten-nyomon változik a követelményrendszer, újabb és újabb átalakulásokhoz kell alkalmazkodnia iskolának, pedagógusnak, diáknak. Például simán megeshet – ahogy például a tavaly érettségizők esetében –, hogy röpke pár hónappal a nagy megmérettetés előtt változtatták meg a vizsgák menetét: hirtelen kiderült, hogy nem júniusban, hanem februárban kell szóbelizniük a végzősöknek. Nem volt ez másként idén sem, újfent hirtelen fordulat következett: egy-két hónapja jelentette be a váratlan módosításokat sportszerűen „űző” tárcavezető asszony, hogy bevezeti, idén ne csak a nyolcadikosok, hanem gyerünk, a hetedikesek is mérettessenek meg próbavizsgákon. Jobb kétszer, mint egyszer alapon. Aztán hogy mennyi a gyakorlati haszna egy-egy ilyen megmérettetésnek, sőt majd az igazinak is mennyi lesz, hogy mennyire valósan méri fel a diákok felkészültségét, az már más tál tészta.

A diáktanács – akárcsak bármelyik épeszű, a hazai oktatási történéseket élénken megfigyelő, két lábbal a földön álló ember – úgy gondolja, a próbavizsgák nem a készségeket mérik fel, csak a felhalmozott ismeret­anyagot. Aminek jó része a túlnyomóan az információhalmozáson alapuló oktatás miatt a feledés homályába merül, mihelyt elballag a diák az iskolából.

A tanügyi tárca a diákok tiltakozására a tőle megszokott semmitmondó módon, kezeit mosva reagált: az idei próba-képességvizsga és a próbaérettségi megszervezésére vonatkozó miniszteri rendelet kibocsátása előtt ők bizony egyeztettek a diákok, szülők és tanárok képviselőivel, és mindenki úgy ítélte meg, hogy ez ugyanvalóst jó lesz így, ahogy eltervezték. Még azt a fölöttébb hasznos tanácsot is adta a nagy hatalmú tárca, hogy mivel a tavaly gyengécskére sikeredtek a próbavizsgák eredményei, jobban kell tanulni, mint eddig. Hát ezt igazán nem gondolta volna senki…
Az már csak hab a tortán, hogy a hétfői nyolcadikos próbavizsga román nyelv és irodalom tételének összeállítói olyannyira „gondosan” odafigyeltek a megmérettetésre, hogy Heinrich Heine német romantikus költő versének szerzőjéül annak románra fordítóját, Ștefan Octavian Iosifot jelölték meg. Mert mindegy az, kérem, ki is írta a verset, csak oldják meg a hozzá kapcsolódó feladatot, és a munka menjen… Pár havonta nyugodtan lehet szabni, varrni, alakítgatni az oktatási rendszert, a vizsga- és követelményrendszert, nem sokat törődve azzal, hogy miként és főleg miért is alkalmazkodjanak ehhez a diákok, pedagógusok. Mindegy, csak a munka menjen. A kísérleti nyulaknak így is jó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek

Egyszerre van könnyű, illetve nehéz dolga az RMDSZ-nek az idei választási szuperévben, ami számos új kihívás elé állítja az alakulatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Makkay József

Makkay József

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.