2010. július 29., 10:362010. július 29., 10:36
A Román Kommunista Párt (RKP) főtitkára lapunknak elmondta, figyelemmel követte az elmúlt húsz év történéseit, sokat tanult belőlük, és hajlott kora ellenére kész ismét – a nép akaratának megfelelően! – a szocialista haza fejlődésének szolgálatába állítani géniuszát. Leszögezte: átfogó ötéves tervet dolgozott ki az utóbbi két évtizedben a tehetségtelen burzsoákapitalista vezetők által szétvert ország felvirágoztatása érdekében. Először is kifizetik az államadósságot az elnyomó tőkések elkobzott vagyonából. Korlátlanul biztosítják a fűtést a lakosságnak (egyelőre nyáron), és naponta kettőre csökkentik a villanyáram-megszakítások számát.
A racionális és tudományos táplálkozás módszerével segítik elő a közegészségi állapotok javulását: az élelmiszerek túlzott fogyasztásával járó elhízással fenyegetett milliókat jegyrendszerrel védik meg. Nem lesz munkanélküliség: hazafias brigádok építik meg többek között az észak-erdélyi autópályát, a körgyűrűket, az ipari parkokat stb. Figyelmet fordítanak az újrakollektivizált mezőgazdaságra is, a fölöslegessé vált falvakat felszámolják. Bővítik az oktatást, a pionírok tanulmányozhatják pl. a most méltatlanul mellőzött dialektikus és tudományos materializmus tanait is. Ismét lesz Megéneklünk, Románia fesztivál. Tudósaink az internetfigyelő és mobiltelefon-lehallgató rendszerek tökéletesítésén dolgozhatnak. Lehetővé teszik az állampolgárok kedvezményes kiutazását a baráti államokba, úgymint Szovje Oroszország, Kínai NK, Koreai NDK, Fehéroroszország vagy Kuba. Esetleg Irán. (Igényelni lehet máshová útlevelet.) Az imperialista veszély miatt visszaállítják a kötelező sorkatonaságot, mindhalálig harcolni fogunk a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtéséért és a kommunizmus világméretű győzel...
Itt váratlanul megszakadt a Ceauşescu elvtárssal folytatott beszélgetésünk, a szerkesztőség bejáratán belépő úr elvtárs bejelentette, hogy a Krónika összes tulajdonát lefoglalja az RSZK nevében. „Az RSZK az RKP bölcs vezetésével maradéktalanul védelmezi a sajtó szabadságát” – tette hozzá. Erről két állambiztonsági (értsd: szekus) is biztosított minket egy-egy kalasnyikov segítségével... Hosszan tartó taps!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.