„Védelmi pénz” az amerikaiaknak

Trump régi vesszőparipája, hogy az Egyesült Államok aránytalanul nagy terhet vállal magára az európai NATO-tagállamok védelméből. Ezért egyrészt rá akarja kényszeríteni őket, hogy vállaljanak nagyobb részt a saját biztonságuk szavatolásából, másrészt felvetődött, hogy ennek előmozdítására kivonják az Európában állomásozó amerikai erők egy részét.

Ugyanis az itt állomásoztatásuk jelentős összeget emészt fel, másrészt pedig az öreg kontinens hátrább sorolódott Washington globális prioritáslistáján, amelyen az első helyen a Kínával a gazdasági és politikai hegemóniáért folytatott rivalizálás áll.

Mindez jelen állás szerint ugyanakkor nem jelenti, hogy Washington teljesen leveszi a kezét Európáról – legalábbis azon országokról nem, amelyek nem viselkednek ellenségesen Trumppal, és amelyek hajlandóak részt vállalni az amerikai csapatok állomásoztatásának finanszírozásából.

Na és persze ott van az a tényező is, hogy

Lengyelországban például, a keleti szárnyon, az orosz fenyegetéssel szembeni első vonalban várhatóan maradnak az amerikaiak, miután Varsó nem sajnálja a pénzt a marasztalásukra: évente 15 ezer dollárt fordít minden egyes amerikai katonára, ami nagyjából évi 150 millió dolláros kiadást jelent, lévén, hogy közel tízezer amerikai egyenruhásról van szó.

Ehhez pedig még hozzáadódik a támaszpontok fejlesztésére fordított összeg, amit Trump az amerikai jelenlét állandósításával honorálhat.

A doktrínaváltás egyik legfontosabb oka az amerikai geopolitikai prioritások újrakonfigurálása mellett Trump személyiségében és személyes hozzáállásában is keresendő. Tranzakciós alapon tekint az ügyre, és úgy értékeli: ha már Washington dollár százmilliókat költ az amerikai katonák tengeren túli, esetünkben romániai állomásoztatására, úgy korrekt, ha cserében a kedvezményezett is nyújt valamit – legalább a költségek egy részét vállalja át.

Ez kívülről kétségbeesett törleszkedésnek tűnhet, és ebben van is valami, de a lépés alapvetően illeszkedik a román doktrínába. Eszerint egyedül nem képes szavatolni a saját biztonságát, a regionális partnerekben nem bízik maradéktalanul, és a nyugat-európai szövetségeseket sem tartja elég erősnek és elkötelezettnek, ezért a legerősebb hatalomra bízza magát.

A pedálozás alapvetően érthető, különösen annak fényében, hogy a Trump-adminisztráció már egész Európa jövőbeni biztonságára vonatkozó megállapodásról beszél az oroszokkal, nem csupán Ukrajnáéról.

Bukarest szeretné biztosítani, hogy bármi is történik, Románia ne váljon „senki földjévé”, mivel a geopolitikában is alapszabály, hogy nem szereti a vákuumot: a hatalmi űrt, amely egy nagyhatalom kivonulása nyomán jön létre, előbb-utóbb egy másik tölti be.

Fontos ugyanakkor, hogy nem csak úgy, l'art por l'art szeretné vendégül látni az amerikai katonákat, hanem ütőképes, érdemi harci műveletekre alkalmas és hajlandó kontingenst szeretne. Igaz, az ellenzők szerint Bukarestnek nem feltétlenül kellene a zsebébe nyúlnia, hiszen a kezében elvileg van adu: az ország stratégiai fekvése.

Elvégre támaszpontként szolgálhat a közel-keleti befolyás fenntartásához szükséges katonai jelenléthez, illetve beavatkozásokhoz, miután Törökország saját, regionális középhatalmi álmokat dédelget, így már nem teljesíti mindenben maradéktalanul Washington igényeit, és egyfajta muzulmán „mini-NATO-t” hozott létre a térségben Szaúd-Arábia és Pakisztán részvételével. (Amelynek létrejöttét amúgy nem kis mértékben mozdította elő, hogy Washington csak hiányosan volt képes megvédeni térségbeli szövetségeseit az iráni csapásoktól a perzsa állam elleni háború során).

Lehet azzal is érvelni, hogy jobb lenne kivárni egy lehetséges váltást a Fehér Házban, ám könnyen megtörténhet, hogy egy esetleges demokrata elnökválasztási győzelem után is szívesen veszik a román hozzájárulást, elvégre az amerikai adófizetők pénzével való spórolása pártoktól független erény.

Mindenesetre az eddigiek alapján Bukarest reménykedhet abban, hogy a lengyel példa nyomán és a közel-keleti érdekeltségei miatt Washington nagylelkűen elfogadja, hogy Románia hozzájáruljon anyagilag ahhoz, hogy az amerikai katonák megvédjék, ami növelheti az ország biztonságát – bár azért

Persze lehet a közösen osztott demokratikus értékekre és a szövetségesi viszonyra hivatkozva azon lamentálni, hogy nem szép pénzt kérni a gyengék megvédelmezéséért. Ettől azonban még tény: ma nem csupán a háborúhoz kell három dolog – nevezetesem pénz, pénz és pénz –, hanem a háború elkerüléséhez szükséges elrettentéshez és a szövetségesi jóindulat biztosításához is.