2010. június 04., 10:552010. június 04., 10:55
A lényeg, hogy Erdély a miénk, a magyaroké volt, de a románok elvették. Ők, akik a mi idejövetelünk után jóval később szivárogtak be Erdélybe. Az iskolában viszont azt tanították, hogy Erdély az övék volt, mármint a románoké, mert ők voltak itt előbb. Mivelhogy ők a dákoktól és a rómaiaktól származnak; mi, magyarok pedig sokkal később jöttünk, amikor barbárokként elözönlöttük a Kárpát-medencét.
Szerencsére Stella Lopaci tanító néni, akinek a férje, a nenea Hruscsov becenévre hallgató Vladimir bácsi besszarábiai volt, de akit a történelem a szüleitől és a testvéreitől örökre elszakított és Pókhé Misi tanító bácsi nem evvel tömték a fejünket, hanem írni és olvasni és számolni tanítottak minket. Jaj, elfelejtettem mondani, hogy: románul, mert abban az Olt menti kicsiny faluban akkoriban a hozzánk hasonlóan ideiglenesen megtelepedő Szabó Gyuri bácsiékon és Árpi bácsiékon kívül fia magyar sem volt. Amúgy a Vassok ide számítottak volna, de ott a fiúk már bozgoroztak, és nem akartak megszólalni magyarul. S nem telt el úgy hét, hogy legalább egyszer valamelyik ne bántson minket, mert bozgorok vagyunk, s főleg Dani öcsémet, mert kicsike volt és lehetett cibálni. Mert otthon azt tanulták. S nem volt olyan hét, hogy ne keltem volna a segítségére. Kujakkal. Mert otthon én is ezt tanultam: ne hagyjam magam megalázni.
A katonaságnál lincshangulat lett, amikor a bukaresti Augusztus 23. Stadionban nyolcvanezer néző végighurrogta és fütyülte a magyar himnuszt. S a barakkba összezsúfolt vagy kétszáz baka szintúgy. S főleg a végén lett forró a helyzet, amikor Nyilasi, Törőcsik és társaik elvitték az egyik pontot a világbajnoki selejtezőn. A románok nagy bosszúságára, természetesen, mert a végén mi utazhattunk a spanyolországi vébére. Valaki székkel verte ki az ablakot, megint volt éktelen füttykoncert és hurrogás, a román rádió pedig elkövette azt a végzetes hibát, hogy a meccsközvetítés befejezését követően rögtön bedobott valami Status Quot. Öcsémmel a katonabarakk egyik üres szobájában könnyes örömet táncoltunk a vérpezsdítő dallamra, mire Gaidi Gheorghe, akinek a nagyapja, legidősebb Gajdi György még Fehér megyei magyar volt, az apja már félmagyar-félromán, benyitott, s mivel magyarul nem tudott, románul mondta s mosolyogva: A ti helyetekben én is ünnepelnék…
Jaj, azt is elfelejtettem mondani, hogy amikor gimnazisták voltunk, magyar csajokkal leveleztünk. Mariann albertirsai volt, Klári budaörsi, s mindketten azt írták a hozzájuk intézett legelső levelünkre válaszolva, hogy: „Hol tanultatok meg ilyen jól magyarul?” Érdekes, Nagy Katinak, aki pozsonyi volt, és a fényképét ma is őrzöm, neki nem kellett megmagyarázni, hogy „Nézd, Erdély valamikor Magyarországhoz tartozott, de itt akkor is éltek magyarok, amikor nem oda tartozott. Ma is vagyunk itt vagy kétmilliónyian…” S ilyesmik. Mert Kati nem kérdezett olyant, hogy hol tanultunk meg ilyen jól magyarul.
Na. Aztán egyszer a püspökladányi vasútállomáson a magyar határőr azt mondta a valamelyik irodában a gyanúsan új meggypiros útleveleket ellenőrző társának a távbeszélőn, hogy: „Román férfi, Benkő Levente”. Hiába mondtam a marhának, hogy de nem, mert magyar vagyok, ő feszt azt mondta, hogy „De nem, mert román, mert román az útlevele”. És büszke voltam erdélyi mivoltomra. Azóta elröhögök az egyik dákoromán leszármazott barátom étrendjén, amikor aszongya, hogy egyek nála eredeti dák ételt. Vagyis puliszkát. Mondom neki: öcsém, hol voltak a dákok s a rómaiak Krisztus után vagy másfél évezreddel, amikor Kolumbusz Kristófék behozták Európába az első kukoricaszemet? He? S avval piszkálom, hogy látod, a mi, nyereg alatt puhított hús magyar elméletünk legalább áll a lábán, mert emberünk, lovunk, nyergünk és húsunk Ázsiában is volt, s a Kárpát-medencében is. Na? És büszke vagyok erdélyi mivoltomra. De való igaz: nem hiszek sem a kebelre borulásban, sem a vegyes házasságokban. Mostanában pedig magyar állampolgár lehetek. Gyorsított eljárással, saját kérésemre, csak be kell bizonyítanom, hogy valamelyik ősöm magyar állampolgár volt, esetleg tudok magyarul. Csakugyan? Nem viccelnek?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok