Büntetni tudnak, kormányozni nem

Ludovic Orban miniszterelnök igencsak magas lóról beszélt az utóbbi napokban az újságírókkal, de a polgárokkal is. Először az újságírókat osztotta ki, amiért „kellemetlen” kérdéseket tesznek fel neki – holott csak azt szerették volna, hogy fejtse ki, miért nem hétfőtől, hanem csak keddtől bírságolhatnak ismét a rendőrök a korlátozások megsértése miatt.

Legalább ennyire felháborító azonban az az arrogancia, amellyel az elmúlt hétvégén előállt helyzet kapcsán beszélt a lazításokat túlságosan is szabadosan értelmező polgárokról, az „agresszív kisebbségről”, amely csak a bírságokból ért, ezért volt szerinte szükséges a veszélyhelyzetről szóló sürgősségi kormányrendeletben ismét lehetővé tenni a szabálysértési bírságokat. Mint ahogy az is vérlázító, ahogy Klaus Iohannis államfő szikrázó tekintettel, az indulattól szinte remegő hangon fenyegeti lépten-nyomon a polgárokat azzal, hogy ha nem viselkednek jól, és nem tartják be a korlátozó intézkedéseket, akkor ismét szükségállapotot hirdet.

Szó ami szó, a hétvége kapcsán kinyitott teraszokról, tömeges bulikról, zsúfolt utcákról és boltokról szóltak a beszámolók. Ami az egészségügyi illetékesek figyelmeztetése szerint egyrészt valóban magában hordozhatja annak a veszélyét, hogy ismét nő a fertőzöttek száma. Másrészt viszont a kormánynak legfeljebb akkor lehetne joga arra, hogy így kioktassa a polgárokat, ha ő maga korrektül, a körülményekhez képest hibátlanul, koherensen és érthetően kommunikálva kezelte volna a járványhelyzetet.

Ugyanakkor a kabinet teljesítményét nézve, talán nem túlzás azt mondani: inkább a tevékenységük ellenére, mintsem annak köszönhetően, jórészt a korlátozó intézkedéseket a szükségállapot idején nagy többségükben betartó állampolgárok jóvoltából sikerült elkerülni az olaszországihoz vagy spanyolországihoz hasonló súlyos helyzetet. Még mindig nehezen érthető, hogyan maradhatott a tisztségében az ortodox híveket a görögkeleti húsvét idejére egy, az ortodox egyházzal megkötött különalku nyomán a járvány és a kijárási korlátozás kellős közepén majdnem utcára küldő belügyminiszter.

Annak kapcsán pedig, ahogy a kormány egyik ballépést a másik után követte el a szükségállapot feloldása és a veszélyhelyzet közötti átmenet, illetve a veszélyhelyzet menedzselése terén, politikai szakértők és tanácsadók vélhetően még hosszas évekig fognak tanulmányokat írni arról, hogyan nem szabad egy kabinetnek eljárnia. Az egymásnak egy napon belül többször is ellentmondó nyilatkozatok, a bírságokról szóló, pancserül kidolgozott és emiatt az alkotmánybíróság által elkaszált sürgősségi kormányrendelet, majd a veszélyhelyzetről szóló törvénytervezet túl kései kidolgozása, amely lehetetlenné tette, hogy az idejében hatályba lépjen, elképesztő hozzá nem értésről tanúskodik.

Iohannis államfő kirohanásai pedig, amellyel a balfék kormány tökéletlenkedéseiről próbálja elterelni a figyelmet, egyenesen szánalmasak. A korlátozások betartásáról szóló általános mantrákon és a riogatáson, fenyegetésen kívül képtelen másra, mint hogy ide-oda vagdalkozzon, hol az ellenzéki PSD-re próbálva hárítani a felelősséget Orbanék szerencsétlenkedéséért, hol a magyarokra. (Ez utóbbi lépéséért most legalább elnyerte a méltó megtorlást: a diszkriminációellenes tanács megbírságolta. És itt most nem az ötezer lejes összeg a lényeg, hanem az, hogy az erre hivatott testület kimondta: az „európai” Iohannis gyűlöletbeszédet használt a magyarok ellen. Ugyanakkor tanulságos, hogy a bírság ürügyet biztosított Iohannis és a PNL számára, hogy a parlament, az alkotmánybíróság és az ombudsman után újabb demokratikus intézmény ellen indítson frontális támadást).

Ilyen körülmények között nincs miért csodálkozni, ha a polgárok immár nem fegyelmezettek. Elvégre ha azt látják, hogy azok, akiknek a válságos időkben az országot kellene irányítaniuk, és meg kellene óvniuk a polgárok egészségét, összevissza kapkodnak, ostobaságokat nyilatkoznak, láthatóan fogalmuk sincs, hogyan kell kormányozni, még egy sürgősségi rendeletet vagy egy törvényt sem képesek jól, illetve időben kidolgozni, és három teljes napra a lovak közé dobják a gyeplőt, az emberek nem érzik úgy, hogy hihetnek a kormánynak, hogy bízhatnak benne. A fegyelmezetlenkedés, a túlzott lazulás nem a semmiből jött – az jórészt a kormány fejvesztett kapkodásának az eredménye.

A baj csak az, hogy a kormányt az ilyesmi miatt a polgárok nem tudják megbírságolni. Illetve a maguk módján mégiscsak de. Az év végén, az urnák előtt.