HIRDETÉS

Kiss Judit

2018. április 25., 10:10

Büntetendő bunkóság

Akadnak, akik felháborodnak, elszomorodnak, ugyanakkor sokan helyeslik a döntést, miszerint ezentúl tilos lesz fürdeni a Székelyföld és egész Románia különleges, egyedi természeti kincseként számontartott Szent Anna-tóban.

Tekintettel arra, hogy nemcsak a mindent beborító szemétrengeteg, de a napozni, fürdeni érkezők által használt krémek is láthatóan bepiszkítják, károsítják a környezetet, érthető, hogy így döntöttek az illetékesek. Az intézkedéssel a természetvédelmi terület gondnokai Románia egyetlen vulkanikus, kizárólag a csapadék által táplált tavának vízminőségét szeretnék védeni, hiszen az elmúlt időszakban a fürdéssel rengeteg napolaj került be a tavasszal még tiszta tóba, nyár végén azonban már réteget képezett a vizen a szennyeződés.

Valamelyest érthető a székelyföldiek csalódottsága is, akiknek ezentúl meglehetősen messzire kell utazniuk ahhoz, hogy nagyobbacska, a Szent Anna-tóhoz hasonlóan szépséges víztükör közelébe érjenek. Így nosztalgiával gondolnak arra, milyen felemelő érzés volt átúszni a fenyvesekkel körülölelt tavat. Mindazonáltal nem képezheti vita tárgyát, mennyire üdvös lenne szem előtt tartani, hogy a Szent Anna-tavat is éppen úgy meg kellene őrizni utódaink számára, mint az egész élhető környezetet az immár nem egészen makulátlan vizekkel és levegővel, természeti élőhelyekkel, a fogyatkozó növény- és állatfajokkal együtt. Ehhez azonban áldozatra van szükség, akár arra is, hogy nem mártózunk meg a védett tó vizében.

És igenis, a bunkóságnak, a környezethez és annak védelméhez való nemtörődöm, felelőtlen hozzáállásnak is meg kellene szabni az árát, különben nemhogy nem változik semmi, de igen változik – csak éppen rossz irányba. Mivel a ma embere pénzben méri az egészségét, kényelmét, boldogságát is, el kellene érni, hogy a bőrén érezze, éppen ezért következetesen pénzben kellene mérni a környezettel szembeni bunkóságot, felelőtlenséget is. A műanyaghulladékok elszórását éppúgy borsosan meg kellene fizettetni, mint azt, ha vegyi anyagokkal szennyezzük az ország egyetlen vulkanikus tavát. Riogatáson, untig ismételgetett, közhelyszámba menő figyelmeztetéseken innen és túl, ha nem történnek konkrét, kézzelfogható lépések a környezetvédelem védelméért, valószínűsíthető, hogy visszavonhatatlanul tönkretesszük mindazt, ami körülvesz bennünket. Így jóval kevesebb erdő, mező, tiszta víz, oxigéndús levegő, madárcsicsergés veszi majd körül a következő nemzedékeket.

 

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Balogh Levente 2018. április 23., hétfő

Újabb elterelő hadművelet

Mintha Románia komolyan veendő világpolitikai tényező lenne, olyan hévvel robbant ki az országban vita a kormány azon tervéről, hogy az Egyesült Államok példáját követve Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztesse az ország izraeli nagykövetségét.

Rostás Szabolcs 2018. április 22., vasárnap

Fürdővízzel a gyereket?

Közel másfél évtized telt el azóta, hogy Traian Băsescu államfő kezdeményezésére a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSM) 2005-ben a nemzetbiztonsági kockázatok közé sorolta a korrupciót.

HIRDETÉS
Balogh Levente 2018. április 20., péntek

Vasútmizéria és centenárium

Egy európai ország kellős közepén található régió politikai vezetői közös levélben fordulnak egy szomszédos ország kormányfőjéhez, hogy az hajtson végre infrastrukturális fejlesztést az országukban.

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2018. április 20., péntek

Egy generáció bukása

A romániai labdarúgás fénykorának kulcsszereplői egy emberként álltak ki Ionuţ Lupescu mellett a hazai szövetség elnöki tisztségéért folytatott harcában, de a „Császár” elbukott.

HIRDETÉS
Páva Adorján 2018. április 18., szerda

Egyesített elnyomóerővel

Beteljesülhet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektorának egyik nagyravágyó álma.

Kiss Judit 2018. április 17., kedd

Zöldellő dombok, szeméthegyek

Sokakat zavar, de talán még többeket nem, hogy országszerte rengeteg helyen tonnaszámra hever a szemét a folyók, patakok partján, az erdők szélén és mélyén.

HIRDETÉS
Rostás Szabolcs 2018. április 16., hétfő

Elterelő hadművelet

Jóformán Dunát lehetne rekeszteni azokkal a szakértőkkel, gazdasági elemzőkkel, akik szerint a bukaresti kormány jelenlegi, kizárólag a fogyasztásra alapozó gazdaságpolitikája mélységesen elhibázott.

Bálint Eszter 2018. április 16., hétfő

Csak a bizonytalanság biztos

Arról, hogy pontosan mi is történt az egészségügyben dolgozók fizetésével, csak a későbbiekben fogunk pontos képet kapni, miután még csak egy részük kapta meg pénteken a márciusi juttatását.

Balogh Levente 2018. április 13., péntek

Természetes természetellenesség

„Nem utasíthatják el a közösségünket megillető kollektív jogokat” – mondta Korodi Attila, az RMDSZ frakcióvezetője a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezet képviselőházi vitáján.

Páva Adorján 2018. április 11., szerda

Amikor a magyarellenesség visszarúg

Újabb szintet lépett a sportban tapasztalható magyarellenesség, most azonban úgy tűnik, ez már nemcsak a megalázott kisebbség számára elfogadhatalan.

HIRDETÉS
Vélemény
Balogh Levente: Újabb elterelő hadművelet

Mintha Románia komolyan veendő világpolitikai tényező lenne, olyan hévvel robbant ki az országban vita a kormány ...

Rostás Szabolcs: Fürdővízzel a gyereket?

Közel másfél évtized telt el azóta, hogy Traian Băsescu államfő kezdeményezésére a Legfelsőbb ...

Balogh Levente: Vasútmizéria és centenárium

Egy európai ország kellős közepén található régió politikai vezetői közös levélben ...

HIRDETÉS
HIRDETÉS