Budapesti magyarellenesség

Valamiért a rossz sors úgy alakította az eseményeket, hogy a 2004. december 5-i határon túli ellenes kampányért felelős Gyurcsány Ferenc pártja ne tűnjön el a süllyesztőben, hanem a többi baloldali és balliberális párt agonizálását kihasználva erőre kapjon, és az EP-, majd az önkormányzati választás után ismét tényezővé váljon.

A DK illetékesei máris vérszemet kaptak, és ismét a külhoni magyar polgárok ellen hergelnek.

Mint például a párt Rónai Sándor nevű európai parlamenti képviselője, aki szerint a határon túli magyar állampolgárokkal is ki kellene fizettetni a rájuk eső részt abból a büntetésből, amellyel az EU sújtotta Magyarországot az uniós pénzek Brüsszel szerint jogszerűtlen elköltése miatt. A képviselő így állna bosszút rajtuk, amiért elsöprő többségük a Fideszt támogatja.

Nos, a magam részéről nagyon örülnék, ha sikerülne olyan kétoldalú megállapodást tető alá hozni, amely nyomán rendelkezhetnék arról, hogy a román államnak befizetett adóm bizonyos hányadát átirányítsák a magyar államkasszába. Elvégre a magyar kormány különböző gazdasági programok révén számos beruházást hajt végre Erdélyben és a Partiumban, amelyek elsődleges céljaként az itt élő magyarok életminőségének javulását, ezáltal pedig megmaradását jelölte meg. Ezzel pedig annak a román államnak a feladatait végzi el, amely birtokon belül kerülése óta folyamatosan lerabolta és lelakta Erdélyt, a Kárpátokon túli területekre költve (illetve az ottani politikusi zsebekbe juttatva) a pénzt, miközben az itteniektől beszedett adókért cserében alig hajtott végre infrastrukturális fejlesztést.

Persze Rónai és DK-s elvtársai számára egy ilyen megoldás rosszul jönne – elvégre nem gondolja ő annyira komolyan ezt az egészet. Csupán ürügyként használja ki arra, hogy ismét a határon túli magyarok ellen uszítson, azon, máig túlélő kádári mentalitásra alapozva, amely szerint még a rokontól vagy a közvetlen szomszédtól is sajnáljuk azt a néhány forintot, amennyivel több jut nekik, nem hogy a határon túl élő „románoktól”, „ukránoktól”, „szerbektől”, „szlovákoktól”.

Azt mindenki saját erkölcsi megítélésére bízzuk, mennyire számít bátor és komoly politikai gesztusnak olyan közösségek ellen hergelni, amelyek önhibájukon kívül kerültek idegen uralom alá, és amelyek egzisztenciáját azóta is folyamatos támadások érik az utódállamok hatóságai részéről.

De nem csupán a DK az, amely – ha nem is ennyire agresszívan és tudatosan, de –, a határon túliak érdekei ellen politizál.

A Momentum politikusai a globalista ultraliberalizmus jegyében az elmúlt kampányok során román és szlovák ideológiai elvtársaik mellett korteskedtek Szlovákiában és Romániában is olyan körülmények között, hogy magyar pártok, illetve jelöltek is indultak a voksoláson. Ehhez természetesen minden joguk megvan amúgy – csak hát elég rosszul veszi ki magát, amikor egy magyar politikus buzdít arra magyarokat, hogy legyenek „büszke szlovákok”, vagy amikor egy román párt nem létező kisebbségi programját méltatja.

Arról már nem is érdemes beszélni, hogyan minősíthető, amikor ugyanezen párt egy másik politikusa az amerikai kongresszus előtt akar országa megválasztott kormányára panaszkodni, sőt a NATO beavatkozását is kérné ellene. Nem akarunk bombasztikus kifejezéseket használni, de azért ilyesfajta gyarmati szervilizmust utoljára a kommunisták követtek el, akiket az általuk behívott szovjet tankok segítségével ültettek „demokratikusan” az emberek nyakába.

Mindezzel csak azt bizonyítják, hogy nem tudják, illetve a rosszabb verzió, hogy nem is érdekli őket, mi lesz az erdélyi, illetve a többi külhoni magyar közösség sorsa, mivel az ideológia mindenek felettiségében hisznek.

Persze azért ne legyünk se rosszindulatúak, és ne is tűnjön úgy, hogy összeesküvés-elméletekben hiszünk: szavazzuk meg nekik a bizalmat, hogy nem fizetett ügynökök, csak egyszerűen hasznos idióták, akiket nulla realitásérzékkel, viszont a világmegváltó ideológiák iránti feltétlen és kritikátlan rajongással vert meg a sors, ezért lépnek fel következetesen a magyar érdekekkel szemben.

Nem mintha ettől nem okozhatnának ugyanannyi kárt. Már csak ezért sem spórolhatja meg a jobbközép oldal, hogy alaposan kivesézze: mégis hogyan képesek meggyőzni a polgárok nem elhanyagolható részét, hogy rájuk szavazzanak?