„Kisebbségvédelmi küldetés teljesítve” – adtuk hírül nemrég, amikor már tudni lehetett, hogy átlépte az egymilliós küszöbértéket az ügy támogatóinak a száma, amivel természetesen arra céloztunk, hogy a kezdeményezők – az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és az RMDSZ – megtették a magukét, innentől pedig már Brüsszel térfelén a labda.

Annyit azért tanulságként nem árt megjegyezni az akcióval kapcsolatban, hogy a szervezők jobban tették volna, ha korábban útjára indítják és jobban megszervezik az aláírásgyűjtést, a kevesebb mint egy éve zajló folyamatban ugyanis vastagon benne volt a kudarc lehetősége, ami alaposan visszavetette volna az őshonos kisebbségek európai védelmét célzó további próbálkozások előmenetelét.

Persze a Minority SafePack sikere, a mintegy 1,2 millió aláírás sem garancia arra, hogy ezek után az Európai Bizottság (EB) beadja a derekát, és egységes európai jogvédelmi rendszert dolgoz ki a nemzeti kisebbségek védelméről. A szervezés terén tapasztalt hiányosságokon túlmenően a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezés szépséghibája, hogy alapjában véve nem sikerült „nemzetköziesíteni” az őshonos nemzeti kisebbségek kérdését.

Természetesen nagy szó, hogy olyan országokban is sikerült sok ezer embert az ügy mellé állítani – mint például Lettország, Spanyolország vagy Dánia –, ahol kis számban élnek magyarok, ennek ellenére ez a polgári kezdeményezés nagyon is magyar ügy maradt, hiszen az 1,2 millió támogató túlnyomó többsége, mintegy egymillió uniós polgár a Kárpát-medencében élő magyar. Ettől azonban még Brüsszelnek ugyanúgy foglalkoznia kell a kezdeményezéssel, a kérdés csak az, hogy az uniós végrehajtó hatalmat érdemi lépésre sarkallja a Minority SafePack, vagy továbbra is tehertételt jelent számára a nemzeti kisebbségek problémája, akárcsak pár évvel ezelőtt, amikor elutasította az európai kezdeményezés bejegyzését.

Mindannyian azt szeretnénk, ha a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelmet beemelnék az európai uniós jogrendbe, tudni kell azonban, hogy az EB-t alapjában véve semmire sem kötelezi a polgári kezdeményezés. Példa erre a glifozát nevű, a környezetre – ezáltal pedig az emberre – mérgező hatású növényvédő szer betiltását célzó kezdeményezés esete, amelyet tavaly 1,3 millió uniós polgár támogatott aláírásával, ehhez képest az EB fittyet hányt a kérésükre, és további 15 évvel javasolta meghosszabbítani a rákkeltő anyag használatát. (A tagállamok tiltakozása nyomán ez az időszak végül öt évre rövidült.)

Azt se felejtsük el ugyanakkor, hogy számos uniós tagállam határozottan ellenzi a nemzeti kisebbségek európai szintű védelmét, így borítékolható, hogy a kérdést belügyének tekintő Románia megvétózná az egységes jogvédelmi rendszer kiépítését. Reméljük azonban, hogy az Európai Bizottság illetékesei körében is felülkerekedik a józan ész, és ha már korábban elismerték, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása az Európai Unió egyik értéke, akkor mindent elkövetnek majd ennek az értéknek a megóvása érdekében.