Brüsszel éppen máshova néz

Attól ugyanis, ahogy szemrebbenés nélkül két vezető nyugati lapnak is képes volt Magyarországot és Lengyelországot pocskondiázva a jogállamiság elkötelezett híveként, sőt szinte már rajongójaként beállítani magát, minden jobb érzésű mennyezet minimum megrepedt egy kicsit.

Ismeretes, hogy az Európai Uniót most komoly vita feszíti, miután Brüsszel az eurokráciának nem tetsző politikát folytató kormányokat a jogállamiság számonkérésével szelídítené meg. A lényeg, hogy a pontosan meg nem határozott, ezért bárhogyan értelmezhető jogállamisági kritériumokat nem teljesítő tagállamoktól megvonhatnák az uniós pénzügyi forrásokat.

Az erről szóló határozatot Magyarország és Lengyelország megvétózta. Ennek kapcsán nyilatkozott Ludovic Orban a nyugati sajtónak, nyilatkozataiban azon veretes gondolatait osztva meg, miszerint megengedhetetlen, hogy egyes tagállamok ne értsenek egyet a jogállamiság és a támogatások, illetve a koronavírus-járvány hatásait enyhíteni hivatott csomag összekötésével. Persze ő maga sem szolgált precíz meghatározással a jogállamiság mibenlétére vonatkozóan, de legalább ismét törleszkedhetett egy jót Brüsszelhez és a többi nyugati kancelláriához, miközben Magyarországba is rúgott egyet.

Holott ha már a jogállam alapintézményei iránti tiszteletről van szó, Romániában aztán tényleg lenne mit vizsgálni. Most nem az őshonos nemzeti közösségek jogainak semmibevételére utalunk, mivel egyrészt már sokat írtunk róla, másrészt az az uniós jogállamféltőknél nem szokta kiverni a biztosítékot. Viszont itt van például a romániai alkotmányos rend és jogállamiság őrzésének egyik legfőbb letéteményese, az alkotmánybíróság. Amelybe a jogállamot a Financial Times hasábjain a szavak szintjén napi 24 órából 24 órán keresztül féltve óvó Orban és sleppje az utóbbi hónapokban annyiszor törölte bele a lábát, ahányszor nem szégyellte.

A kormányfő legutóbb október 15-én intézett minősíthetetlen hangvételű kirohanást az alkotmánybíróság ellen, csak mert a taláros testület ki merészelte mondani, hogy egy parlamenti demokráciában nem csupán a kormánynak, hanem a parlamentnek is jogában áll kiírni a választások időpontját. Többek között politikai kinevezetteknek titulálta a taláros testület tagjait, és kilátásba helyezte az alkotmánybíróság összetételének, illetve a kinevezések gyakorlatának módosítását. Hasonlóan nyilatkozott az Orban által vezetett, kisebbségben kormányzó PNL képviselőházi frakcióvezetője, Florin Roman is, aki ugyancsak politikailag a szociáldemokraták iránt elkötelezett testületnek nevezte az alkotmánybíróságot, és ő is a bírák kinevezésének módosításáról beszélt.

Leszögezendő, hogy az alkotmánybíróság sem hibátlan – gondoljunk csak a Trianon-törvény alkotmányossá nyilvánítására –, és az is tény, hogy a bírákat rendszerint vagy jogi végzettségű politikusok, vagy egy adott politikai oldallal szimpatizáló jogászok közül nevezik ki. Ami közös: mindig az éppen uralmon levő oldalhoz közel álló bírák kerülnek a testületbe az onnan távozók helyére, ha az államfő, ha a parlament két háza által kinevezett talárosokról van szó. Érdekes módon ez nem szokta Orbanékat zavarni akkor, amikor nekik adnak igazat, csak ha ellenük ítélnek. Vagyis amellett, hogy a kinevezés gyakorlatán lehetne módosítani, biztosak lehetünk benne: ha egy esetleges választási győzelem után hozzá is nyúl a PNL a procedúrához, hagy annyi kiskaput, hogy a „szakmai” alapon kinevezendő bírák is politikailag elkötelezettek legyenek iránta.

De most nem is ez a lényeg, hanem hogy a jogállamiságért Magyarország és Lengyelország esetében oly hangosan aggódó Európai Parlament vagy Európai Bizottság részéről az alkotmánybíróság elleni durva román miniszterelnöki kirohanás kapcsán eddig még egyetlen bíráló szó sem hangzott el. Nem mondtak gyújtó hangú szónoklatokat az EP-ben, nem fenyegették a 7-es cikkellyel Bukarestet. Még egy rosszalló homlokráncolásról sem érkezett hír. Pedig Ludovic Orban a nagy nyilvánosság előtt, egy televíziós stúdióban tette kijelentéseit, és Roman is sajtóközleményben ment neki a taláros testületnek. Valahogy mégis elkerülte a brüsszeli illetékesek figyelmét. Talán azért, mert annyira elbódították őket Orban és főnöke, Iohannis államfő hűségnyilatkozatai, áramvonalas, de annál üresebb, mindig a mainstream EU-s doktrínákat szajkózó kijelentései.

És akkor most képzeljük el, mi történt volna, ha a magyar kormányfő beszél ilyen hangnemben az alkotmánybíróságról egy számára kedvezőtlen döntés után.

Majd ennek fényében értékeljük a jogállamisági kritériumok forszírozásával kapcsolatos brüsszeli szándékokat.