Brüsszel elfordul a polgáraitól

Pesty László, az akció kapcsán indított petíció kampányfőnöke a napokban éppen Katalóniában és Baszkföldön járva dolgozott a cél teljesítésén. Ha az SZNT törekvése testet ölt, akkor egy újabb európai polgári kezdeményezést támogató több mint egymillió kézjegy kerül az Európai Unió döntéshozóinak asztalára, Brüsszelnek pedig el kell döntenie, jogalkotási javaslattal él-e annak érdekében, hogy az őshonos kisebbségek kohéziós forrásokért fordulhassanak az EU-hoz.

A közelmúlt történései alapján persze túlságosan vérmes reményeket nem táplálhatunk annak kapcsán, hogy változik az uniós korifeusoknak a nemzeti kisebbségektől érkező kérések iránti hozzáállása, ez jól megmutatkozott a Minority SafePack nemrégi brüsszeli elbukásakor. Egy cél teljesítése érdekében tett erőfeszítések során azonban sohasem a kudarc, hanem a siker kell, hogy a szem előtt lebegjen.

Már elöljáróban érdemes tisztázni: az Európai Bizottság nem csupán a nemzeti kisebbségek problémáival szembeni érzéketlenségéről tett tanúbizonyságot, amikor nemrég úgy döntött, hogy nem irányoz elő új jogi aktusokat a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban. Még akkor sem, ha az RMDSZ és a FUEN javaslatcsomagja azt célozta, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részei legyenek.

Az EU – az Európai Bizottságon keresztül – tulajdonképpen nemcsak az őshonos kisebbségeket, hanem valamennyi állampolgárát csapta arcon, amikor semmibe vette a polgári kezdeményezés intézményének eszközét, amelyet éppen azért találtak ki – és teremtették meg a lehetőségét a lisszaboni szerződésben –, hogy az Unió és annak intézményei, döntéshozási mechanizmusai közelebb kerüljenek az állampolgárokhoz. Miután eddig öt polgári kezdeményezés gyűjtötte össze az egymillió aláírást, ám az EB kivétel nélkül valamennyit lesöpörte az asztalról, joggal gondolhatják úgy az uniós polgárok, hogy Brüsszel számára csupán szólam az alulról érkező igények figyelembe vétele. Az Unió kormánya – amelyet, ne feledjük, korábban a bíróság kötelezett arra, hogy foglalkozzék a Minority SafePackkel – gyakorlatilag semmibe veszi saját polgárait.

Nem meglepő, hogy ezek után az uniós tagállamok lakosai – és nem csak a polgári kezdeményezéseket az aláírásukkal támogató milliók – még távolabb érzik maguktól az EU-t, annak bürokratikus, önmagának is ellentmondó intézményrendszerét. Mert miközben Brüsszel több területen igyekszik túlszabályozni számos kérdést, olyasmibe is beleszólva, amire az uniós szerződések alapján nincs felhatalmazása – lásd a jogállamisági vitát Magyarországgal, Lengyelországgal –, a nemzeti kisebbségek ügyét folyamatosan semmibe veszi, megpróbálva lerázni a kérdést, mint kutya a bundájáról a vizet. Hol azt állítva, hogy nem tartozik a hatáskörébe a kisebbségi kérdés rendezése, hol meg azt, hogy az elmúlt években úgymond számos olyan intézkedés született, amely megoldást kínál az őshonos közösségek részéről megfogalmazott javaslatokra, tessék szépen hazamenni, nincs itt semmi látnivaló. Holott éppen az érintettek, a kisebbségben élő polgárok a megmondhatói, hogy ez mennyire nincs így.

A Minority SafePack elutasítása ellenére (az SZNT kezdeményezése kapcsán esedékes döntés közeledtével) sem jelenthető ki, hogy hiábavaló volt a kezdeményezés. Sokan hiányolták az elmúlt évtizedekben, hogy a nemzeti kisebbségek, mindenekelőtt az erdélyi magyarok ügyét nem sikerült a nemzetközi közvélemény elé tárni; nos, a két polgári kezdeményezés vitathatatlanul jelentős előrelépést jelent e tekintetben, hiszen ráirányította az EU figyelmét ezekre a közösségekre.

Ugyanakkor azt sem szabad lekicsinyleni, milyen hatással voltak ezek a törekvések a magyar nemzeten belül, hogy ama kevés ügyek közé tartoznak, amelyek mögé teljes mellszélességgel beálltak az eltérő politikai irányvonalat képviselő anyaországi pártok, politikusok, illetve sportolók, művészek, közéleti személyiségek is. Erre az összefogásra méltán lehet építeni, abban bízva, hogy előbb-utóbb a brüsszeli álláspont is megváltoztatható.