Legutóbb a Bukaresti Dinamo elleni mérkőzés gerjesztett indulatokat, és nem csupán azért, mert a jobb napokat is látott bukaresti csapat egy, a székelyföldi gárda illetékesei által vitatott tizenegyessel győzött. Hanem azért, mert a Dinamo közismerten soviniszta, és különlegesen magyargyűlölő szurkolói kemény magja még a szokásosnál is durvábban és brutálisabban gyalázta a magyarokat. A már megszokott rigmust, amelyben kizavarnák a magyarokat az országból, még egy drapival is megfejelték, amellyel egyszerre vitték be az aktuálpolitikát és a zsigeri magyarellenességet a stadionba: a felirat szerint a Dinamo szurkolói nem akarnak autonómiát a „román földeken”, amely egyértelmű üzenet az önrendelkezés különböző formáiért küzdő magyar közösségnek.

A székelyföldi csapat ezek után panaszt tett a Román Labdarúgó-szövetségnél és a Hivatásos Labdarúgóligánál, amiért a játékvezető nem fegyelmezte meg a gyűlölködő bukarestieket, ami szimbolikus – azt is mondhatnánk, nevetséges –, ötezer lejes bírságot eredményezett a Dinamo számára.

A két klub illetékesei közötti nyilatkozatháború egyébként folytatódott. Miközben a Sepsi OSK sportigazgatója részrehajlással vádolta meg a bírákat és a román sportsajtót a bukaresti klubbal szemben, annak elnöke, Alexandru David a székely zászló és himnusz éneklését rótta fel a szentgyörgyi szurkolóknak, majd sommásan közölte: ha nem tetszik a bánásmód a Sepsi OSK illetékeseinek, el is mehetnek az országból.

Ez pedig már tényleg több a soknál. Amióta A Sepsi OSK az élvonalban játszik, a román riválisok jelentős része a bukaresti sportsajtó hathatós támogatásával, sőt néha vezényletével néha úgy nyilatkozik a vele játszott mérkőzésekről, mintha élet-halál harcról, régi nemzeti sérelmek rendezéséről szóló leszámolásról lenne szó. A román klubok szurkolói részéről visszatérő rigmus az általuk gyakran „bozgornak”, azaz hazátlannak nevezett magyarok „kiutasítása” az országból.
Ismert az is, hogy az egyik sportlap megpróbálta azzal hergelni a román közvéleményt a magyar hátterű csapatok, illetve egyúttal a magyarok ellen, hogy óriási szenzációként, leleplezésként tálalta a magyar kormány által az erdélyi kluboknak nyújtott támogatást – mintha azok ténye nem lett volna már az első perctől közismert. Persze tény, hogy a magyar jellegű csapatoknak szívesebben szurkol a focikedvelő erdélyi és partiumi magyar, így ezeknek a támogatásoknak jelentős identitáserősítő hatásuk is van. Az, pedig, hogy székely, esetleg magyar zászlókat lobogtatva, a székely vagy a magyar himnuszt énekelve buzdítják a csapatokat, össze sem mérhető súlyú gesztus ahhoz képest, hogy a román szurkolók a saját csapatuk biztatása helyett az ellenféllel foglalkoznak, minősíthetetlen, nyomdafestéket nem tűrő rigmusokkal szidalmazva, és kétségbe vonva a jogát, hogy az országban éljen.

De itt most álljunk meg egy pillanatra. A román sajtó szerint azért a Sepsi szurkolói sem voltak teljesen ártatlanok az ügyben, ugyanis a meccs közben azt skandálták: „cigányok, cigányok”. Ez pedig tűrhetetlen. A helyzetet külön súlyosbítja, hogy a beszámolók szerint a Sepsi OSK sportigazgatója mindezt azzal próbálta „enyhíteni”, hogy a skandálás nem az ellenfélnek, hanem a bíróknak szólt – mintha ez bármit is javítana a helyzeten. Tudjuk persze, hogy a játék hevében, pláne az igazságtalannak vélt bírói döntések, illetve az ellenfél szurkolótáborának undorító, magyarellenes provokációi okozta ingerültség miatt nehezebb kontrollálni az indulatokat. De mégse az aljasságban akarjuk fölvenni a versenyt az ellenféllel.

Mert amíg az ilyen bekiabálások miatt a szemünkbe vághatják: mi sem vagyunk különbek, addig kevésbé hitelesek a mégoly megalapozott panaszok is.