Ugye azonnal kiszúrták, hogy hamis hírekről van szó? Nekünk, itt Romániában elképzelhetetlenek az ilyen gesztusok. Ellenben tőlünk picit délre, a nem is olyan régen még nacionalizmus fűtötte háborút vívó Szerbiában Alekszandar Vucsics államfő kiállt az újságírók elé, és a következőket mondta: „ami a magyar polgárainkról elhangzott, az nem a többségi Szerbia álláspontja. Bocsánatot kérek ezért tőlük. Ez a felelőtlen és komolytalan emberek álláspontja, senki másé.” Az elnök arra reagált, hogy a szombati belgrádi ellenzéki tüntetésen Szergej Trifunovics, a Szabad Polgárok Mozgalma nevű párt vezetője sértő kijelentéseket tett többek között a magyarokra is. A belgrádi tömegtől fellelkesült szónok később maga is elnézést kért, amiért kijelentette: „a nép elmegy innen, Vucsics pedig arabokkal és magyarokkal telepíti be az országot”.

Közben tegnap már az ötödik magyar–szerb közös kormányülést tartották, ezúttal a több mint harminc százalékban magyarlakta Szabadkán. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy soha eddig nem volt ennyire jó Magyarország és Szerbia viszonya, mint most. A két ország együttműködése 2013 júliusa óta látványosan fejlődik. Akkor a vajdasági Csúrogon Áder János államfő és akkori szerb kollégája, Tomiszlav Nikolics együtt avatták fel az 1944–45-ös jugoszláv partizánvérengzések ártatlan magyar áldozatainak emlékművét a gyilkosságok egyik helyszínén. De közös főhajtás volt abban a raktárépületben is, ahol 1942-ben a magyarországi karhatalom elkezdte az első tömeges kivégzést.

Ennek a nyilvánvaló kelet-európai sikertörténetnek az okai szerteágazóak, a különböző szintű autonómiaformák törvényes működtetésétől a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőinek jó politikai érzékén keresztül a két kormány hasonló külpolitikai szemléletéig. A magyar–szerb példát érdemes ezerszer elismételni mindenkinek, aki kételkedik abban, hogy a sokat emlegetett francia–német megbékélés mintája térségünkben is megvalósítható. De azoknak sem kevésbé tanulságos, akik Orbán Viktort revizionista politikusként igyekeznek láttatni. A Vucsics fémjelezte szerb hatalom a bizonyíték arra, hogy a patrióta politika nem egyenlő a sovinizmussal. És itt érkezünk meg a mi térfelünkre, Romániába. Mikor érkezik vajon el az a pillanat, amikor egy bukaresti vezetés úgy akar nemzeti érdeket védeni, hogy azt nem a magyarok ellenében teszi? Lesz-e a közeljövőben egy olyan, a saját erejében bízó román kormány, amely nagyvonalú tud lenni a hat százalékot alig meghaladó magyar közösség elvárásainak irányába? Tud-e olyan jó érzékkel segíteni a kétoldalú közeledés megvalósításán az RMDSZ, mint azt a vajdasági magyar párt tette, teszi Belgrádban? A válaszok egyelőre hiányoznak, de a követendő út nem lehet más, mint az, amire Magyarország és Szerbia hat éve rálépett.