2013. március 22., 08:252013. március 22., 08:25
Nehéz másképp értelmezni azt a tényt, hogy az országos román sajtó és a megye prefektusa is egy emberként tekinti áldozatnak azt a mindössze tizenöt éves, kovásznai román diáklányt, aki valamilyen belső indíttatás nyomán úgy érezte, pont március 15-én kell a román trikolór színeiben pompázó fejpánttal iskolába mennie, amikor magyar iskolatársai a magyar nemzeti ünnepet ülték.
Aki ezek után szemforgatva csodálkozik azon, hogy magyar iskolatársai ferde szemmel néztek rá, esetleg megszólták, annak vagy fogalma sincs az erdélyi magyar–román viszonyról, vagy egyszerűen abban érdekelt, hogy még tovább gerjessze a feszültséget. A gesztust az sem menti, hogy állítólag tavaly december elsején meg a magyar diákok nagy-magyarországos pólóban mentek iskolába. Egyrészt megjegyeznénk, hogy tavaly december elseje szombatra, azaz iskolaszüneti napra esett, másrészt pedig – ha esetleg tavalyelőtt vagy korábban történt ilyesmi – ebben az esetben a magyar diákok szüleit be kellett volna hívatni az iskolába, a gyerekeket meg felelősségre kellett volna vonni, és minden lehetséges eszközzel meg kellett volna értetni az összes diákkal, hogy egymás identitásának, ünnepeinek, jelképeinek tisztelete az emberi civilizáció és kultúra, a békés egymás mellett élés alapja.
Mint ahogy most is ezt kellett volna tenni. Ehelyett a tanügyminisztérium vizsgálóbizottságot küld ki, a megye prefektusa meg holmi „szeparatista” akciókat vizionál, és azok eredményének tudja be a diáklány provokációját. Az országos román sajtó pedig szintén nem azt firtatja, miért kell március 15-én demonstratíve „románkodni” egy amúgy magyar többségű településen, hanem igyekszik áldozatként feltüntetni a diáklányt.
Nota bene: egyébként szerintünk is áldozat. De nem magyar iskolatársaié, hanem azé az intoleráns, magyarellenes szellemiségé, amelyet már az iskolapadban, történelemórán magukba szívnak a román gyerekek, és amit mostanában a bukaresti kormány egyes tagjainak nyilatkozatai, valamint az etnikai feszültség gerjesztésében csak nézettségnövelő tényezőt látó román média is szítanak. És amit most a prefektus is tovább fokoz, hiszen miközben a nemzeti jelképek tiszteletének fölöttébb szükséges voltáról papol, épp afölött siklik el, hogy a lány és arcukat piros-sárga-kékre festő társai épp egy magyar ünnepet próbáltak ostoba, kivagyi módon megzavarni, magyar iskolatársaik ünnepébe próbáltak belerondítani. Az ilyen megnyilvánulásokat, azt, ha valaki szerint a hazafiság mások hergelésében merül ki, már zsenge korban el kellene fojtani, ha a cél valóban a nemzetiségek közötti béke.
Ha viszont – ahogy most is történik – az állami szervek már a diákok körében bátorítják a provokációt és az uszítást, akkor a jövő a legkevésbé sem biztató.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok