Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Baljós román megosztottság

2018. augusztus 29., 10:42

2018. augusztus 29., 10:42

Nem kell különösebb társadalomtudományi ismeret annak megállapítására, mekkora széthúzás jellemzi egy ideje a románságot. Nem véletlen, hogy Teodor Meleşcanu külügyminiszter tegnap a román diplomácia éves közgyűlésén elsősorban arra hívta fel a figyelmet: a globális, valamint a térségben (mindenekelőtt Ukrajnában és Oroszország felől) jelentkező kihívások közepette Románia nem engedheti meg magának a megosztottságot sem a társadalom, sem az állam intézményei, sem az ország külföldi „kisugárzása” tekintetében.

Adott pontig nem jelentene különösebben újdonságot, hogy jelentős az ellentét a különböző politikai szekértáborok között, az ilyesmi minden demokratikus politikai berendezkedés velejárója. Ami viszont az elmúlt időszakban Romániában tapasztalható, az túllép az egészséges politikai együttélés keretein.

Természetesen nem hagyható szó nélkül az augusztus 10-ei csendőrattak, amikor a hatalom furkósbotként használta fel a rendvédelmi szervet a kormányellenes tüntetés szétverésére, a karhatalom pedig szolgai módon engedelmeskedett. Az ellentétes politikai ideológiát képviselő koalíció, illetve az államfő és az ellenzék immár menetrendszerűen vádolja egymást önkényes hatalomgyakorlással, államcsínykísérlettel, ügyészségen jelentgetve fel egymást vélt vagy valós bűncselekmények elkövetése miatt. Csak egyetlen példa, milyen szintre jutott a magas rangú politikusok, közméltóságok egymásnak feszülése: Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter szerint Klaus Johannis államfőnek mindenekelőtt német nemzetisége okán nem kellene elgázosítást emlegetnie a bukaresti tüntetők elleni könnygáztámadás kapcsán...

Csakhogy az a baj, ez a fajta nyílt konfrontáció a hétköznapokban is tetten érhető. Egyszerű polgárok úgy szólítanak fel politikusok likvidálására a közösségi oldalakon, mintha csak sertéspestises disznókat küldenének a vágóhídra. Semmi sem szent már: a hétvégén másik templomba kellett áthelyezni Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök fiának egyházi esküvőjét, mert több ezren kívántak tüntetni a helyszínen, a lakodalomnak otthont adó villa felé vezető úton pedig meg is jelent néhány demonstráló.

A helyzet pattanásig feszült, és annak ellenére nem körvonalazódnak a békés megoldás jelei, hogy a román nemzetnek idén különösen volna ünnepelnivalója, a román állam létrejöttének százéves évfordulója minden eddiginél jobb alkalmat teremthetne az összefogásra, az ország gyarapítása érdekében történő együttgondolkodásra és -működésre.

Persze mindezt nyugodtan szemlélhetnénk amolyan semleges kívülállóként, ne feledjük azonban, a román széthúzás kihatással bír az országban élő magyar közösségre is. Ha Románia fejlődése megtorpan a többségi politikum és társadalom körében uralkodó polgárháborús hangulat miatt, akkor abból nem sok jó származik a nemzeti kisebbségek számára sem. A politikai stabilitás, a társadalmi kiegyezés megléte tehát ugyanúgy érdeke a románoknak, mint a jogaik bővítésére törekvő magyaroknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Makkay József

Makkay József

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.