2010. június 08., 10:302010. június 08., 10:30
A felhívást inkább egy afféle performansznak, pimasz fintornak lehet tekinteni, amellyel Erdélyből próbáltak üzenni az állampolgárság kiterjesztését anyagi érvekkel elutasító politikusok és az általuk megtévesztett magyarországi szavazópolgárok felé. Az azonban inkább az elkülönülést erősítette. Csámcsoghattak rajta a kettős állampolgárság hívei, megalázta viszont azokat, akik az állampolgárság kiterjesztése ellen szavaztak.
A gondolat mégsem volt egészen haszontalan. Annak a csíráját hordozta ugyanis magában, hogy valamennyi magyar haszonélvezője kell hogy legyen a Kárpát-medencei magyar összefogásnak, a magyar szolidaritásnak. Nem kielégítő, hogy ennek csak egy iránya létezzék. Hiteltelen az erdélyi összetartozási igény, ha pusztán abban merül ki, hogy minél több jusson a magyarországi adófizetők és adakozók pénzéből az erdélyi magyar célokra. Az összefogásnak időnként arról is szólnia kell, hogy milyen erőfeszítésre képes az erdélyi magyarság az anyaországi bajbajutottak érdekében. Ha pedig ebből indulunk ki, megállapíthatjuk: szép példát mutatott az Erdélyi Református Egyházkerület, amikor elsőként hirdette meg a gyűjtést a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére és dicséretes a hasonlóképpen eljáró civil szervezetek felhívása is.
Ezek ugyanis olyan pillanatban születtek, amikor jelentős öszszetartozási gesztusokkal kezdte meg a kormányzást az új budapesti hatalom. Mind a magyar állampolgárság kiterjesztésével, mind a nemzeti összetartozás napjának a törvénybe iktatásával erősítette a nemzetrészek közötti kohéziót. Minden bizonnyal a szolidaritást is. Most annak érkezett el az ideje, hogy az erdélyi magyarság is bizonyítsa: lehet rá számítani a bajban. A vezetők felhívását ugyanis csakis az adakozók tölthetik meg tartalommal.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.