Az uszítás gyümölcsei

Mint ismeretes, a tisztségéből dicstelen körülmények között távozni kényszerült egykori miniszterelnök egyéb, érdemi alternatíva híján az anyaországi és a határon túli magyarok közötti ellentétek szításában látta meg azt a „piaci rést”, amelybe benyomulva legalább egy tekintetben ő tematizálhatja a közbeszédet.

Kampányának lényege, hogy megfosztaná a választójogtól a könnyített honosítás révén magyar állampolgárságot (vissza)szerzett külhoni magyarokat. Persze ezzel legalább következetes, hiszen először kitalálta a magyar szociális juttatásokat letaroló 23 millió román munkavállalóval való riogatást, majd a 2004. december ötödikei népszavazáson is a külhoniak állampolgársága ellen kampányolt, a jó ízlés határait már akkor sem különösebben véve tekintetbe.

A steril tényeket nézve talán akár még csettinthetnénk is, ha a pénzen és a népszerűségi felmérésekben mérhető sikereken kívül minden más emberi értéket lesajnáló kampányguruk lennénk. Elvégre vannak olyan felmérések, amelyek szerint még az amúgy a könnyített honosítást támogató, kormánypárti anyaországi szavazók egy része sem feltétlenül örül annak, hogy a külhoniak a magyar útlevél mellé szavazati jogot is kaptak.

Csakhogy egyrészt nem vagyunk azok, másrészt pedig magyar állampolgárok egy jól meghatározható része elleni, őket valamilyen állampolgári joguktól megfosztani akaró, a náci és a bolsevik gyakorlatot egyszerre idéző gyűlöletkampányt semmilyen formában sem vagyunk hajlandóak elfogadni. Márpedig a DK-propagandát felerősítő Ne szavazhasson, aki SOHA nem élt itt elnevezésű Facebook-oldal pontosan ezt folytatta: a lehető legocsmányabb, leggyomorforgatóbb hazugságok jelentek meg rajta, a külhoni nemzettársakat gyakorlatilag mindennek tekintették, csak embernek nem.

Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor egy székelyföldi család fényképét ellopva kitaláltak egy sztorit, miszerint egy soha nem létezett erdélyi família levelet írt, amelyben közölték: mindenképpen elmennek szavazni, és a kormánypártokra szavaznak, hogy tovább kapják a nekik járó pénzeket.

A pofátlanul uszító oldalt ennek nyomán annyian panaszolták be, hogy végül bezárták. De nehogy azt gondolja valaki, hogy itt a hepiend. A gyurcsányizmus által szított magyar–magyar gyűlölködés immár ismét virágzik, és csupán idő kérdése, hogy mikor bukkan fel újra egy olyan Facebook-oldal, kiadvány vagy politikusi megszólalás, amely a határon túli magyarokat valamilyen ember alatti, egyéni gondolkodásra és választási opciói józan mérlegelésére képtelen, csupán a magyar adófizetők forintmilliárdjaira ácsingózó, agyatlan masszaként jeleníti meg.

A DK ugyan tagadta, hogy köze lenne a gyalázkodó oldalhoz, de ezt egyrészt vagy elhiszi az ember, vagy nem, másrészt viszont még akkor is nagyon sok közük van hozzá, ha tényleg nem ők vagy a strómanjaik működtették. Ők szabadították el ugyanis a gyűlölködést, ők próbálják meg folyamatosan legitimálni a közbeszédben a külhoni magyarok megbélyegzését.

Igaz, ez a kényelmesebb megoldás, hiszen mást felelőssé tenni a saját kudarcokért mindig könnyebb. És amíg a magyar költségvetést letaroló határon túli zombikról szól a kampány, és azon az egy vagy két parlamenti mandátumon rugóznak, amellyel ők járultak, illetve járulhatnak ismét hozzá egy kétharmados kormánypárti győzelemhez, addig sem arra kell választ adni, miért politizáltak úgy a jelenlegi ellenzéki pártok – a DK gyűlöletkampányát vezénylő exminiszterelnökkel az élen –, hogy az anyaországban egyrészt négy éve is megvolt, másrészt ismét esély van arra, hogy összegyűljön a kétharmadhoz ott szükséges százharmincegynéhány mandátum.