Ami az elképzelésben szerepel, az nem lehet vita tárgya, hiszen minden bizonnyal indokolt, hogy a három-hat évesek nap mint nap óvodába járjanak, ahol közösségformálás, szociális készségek alakítása és egész sor fontos tényező tekintetében felkészülnek az elkövetkező életszakaszra.

Az is helytálló érvelés, hogy fel kell zárkóztatni a vidéki közösségeket, hiszen a nagyvárosokban gyökeresen más a helyzet. Itt nemhogy nem íratják óvodába a gyerekeket a szülők, épp ellenkezőleg: már az sem ritka, hogy még alig születik meg, máris helyet foglalnak a kicsi számára valamelyik jó hírű intézményben, amely idejekorán rengetegfajta képzést, összetett programokat, nyelvtanulást, úszást, néptáncot, zeneoktatást kínál. (Kérdés, hogy a korai túlképzésnek valóban csak előnyei vannak-e.)

Az óvoda kötelezővé tétele mentén óhatatlanul eszünkbe jut ismét, hogy bár hébe-hóba történnek üdvözlendő előrelépések, ezernyi sebből vérzik még mindig a hazai oktatási rendszer, ugyanakkor felmerül néhány megkerülhetetlen kérdés. Vajon mikor következik be, hogy a mennyiség növelésén kívül amellett vagy ahelyett végre-valahára az oktatás minőségének javítására összpontosítsanak érdemben a döntéshozók? És melyik eljövendő generáció életében következik be ennek a kézzel fogható pozitív hozadéka?

Mikor lesz valóban könnyebb az iskolatáska, mikor érik már meg a gyerekek, hogy az információhalmozásra, lexikális tudásra hangsúlyt fektető követelményrendszer érdemben megváltozzon? És a konkrétumokról szólva: vajon lenne elég szakképzett óvónő, épület, megfelelő infrastruktúra ahhoz, hogy zökkenőmentesen megvalósuljon az óvoda kötelezővé tételének terve?

Az persze nem kérdés, hogy sok szempontból nem érdemes kihagyni az óvodát a gyermek fejlődési-nevelési folyamatából, azonban azt is meg kellene vizsgálni, hogy a jelenlegi rendszer milyen mértékben szolgálja valóban a kicsik egészséges fejlődését lelkileg, szellemileg, fizikailag. Az óvoda nyilván szükséges, de legalább ennyira fontos lenne, hogy az iskolával karöltve elérje: ne rühelljék a gyerekek a tanulást, hanem nyitottan, spontán kíváncsisággal lépegessenek évről évre oktatásuk-nevelésük kulcsfontosságú tizenöt esztendejében. Úgy tűnik azonban, ez egyelőre a távoli jövő zenéje.