„Szabadság, egyenlőség, testvériség vagy halál” – 1789. július 14-én ezzel a híres jelmondattal tört ki a francia forradalom. A jelmondatból egyhamar kikopott a halálra való utalás, mivel az a jakobinus diktatúrára, a terrorra emlékeztetett.
2022. július 17., 10:412022. július 17., 10:41
Nemsokára, a 19. században a felvilágosodás hármas jelszavából alakultak ki azok az ideológiák (liberalizmus, szocializmus), amelyek adott helyzetben elrugaszkodtak a valóságtól, és a gyakorlatban vissza-visszaéltek a köztársaság mottójával. Visszatérve a 233 évvel ezelőtti égalité (egyenlőség) fogalmára, az eredetileg arra utalt, hogy a törvény előtt mindenki legyen egyenlő, és
Akkoriban a női egyenjogúság és a fajok közötti megkülönböztetés jelentős mértékben jóvátételt igényelt, és a jogi-politikai egyenlőség, az esélyegyenlőség elvének – és gyakorlatának – a bevezetése, kiteljesítése valóban mérföldkőnek számított az emberiség történetében. Csakhogy az egyenlőség elvét már a francia forradalom idején kifordították, mivel egyesek a gazdasági egyenlőséget helyezték előtérbe, pedig az eredeti gondolat szerint mindenkit aszerint kell megítélni, hogy milyen eszközökkel járul hozzá az állam kiadásaihoz.
Szóval, az egyenlőség elvének az eltúlzásával, kifordításával, saját érdekekre való felhasználásával, annak égisze alatt háborúk zajlottak és diktatúrák alakultak ki. Az erővonalak átszerveződtek. Például mifelénk a származásuk miatt előjogokat élvező grófok világa helyett a meggyengült erkölcsű, ám bizonyára a moralitásnak az egyenlősége mellett kiálló „smekkerek világa” érkezett el. Miközben lassacskán a férfiaknak kijáró egyenjogúságról kell beszélni az élet egyes területein, valamint az erőltetett, adott esetekben már-már pozitív faji, nemi stb. helyzetelőnyről. Mindezek hátterében az áll, hogy a társadalom fejlődésével exponenciálisan csökkenő moralitás, vagyis a növekvő erkölcstelenség háttérbe szorítja az egykori értékeket, és megfelelő kontroll nélkül túlburjánoztatja az új szemléleteket.
Pedig meggyőződésem szerint életképességünk érdekében vissza kellene térni a természethez és Teremtőjéhez. Azoknak is, akik kis betűvel írják. Az állatvilágban nincs egyenlőség a hatalmas oroszlán és a kisegér között, csak az állatmesékben. És vajon az erő hatalma, legalábbis annak akarása szintjén, nem gyűrűzik be az ember mindennapi életébe? Istenek vagyunk, hogy egyenlőséget teremtünk ott is, ahol nincs, nem lehet az?
Az egyenlőség egyenlőtlensége zsákutcába vezethet. A józan esélyegyenlőség mindenkor üdvözlendő, de azért teljesíteni kell és eredményt felmutatni, hogy a gyakorlatban megvalósuljon. Csakis így lehetséges hozzájárulni a társadalom perspektivikus jövőjéhez. Hiszen nem a jelen élvezete, hanem a jövő távlata a legfontosabb a közösség szempontjából, ezért nemcsak személyi jogokról, hanem közösségi kötelezettségekről is beszélni szükséges. Márpedig amint a születéssel járó előjogok megkérdőjelezhetőek, azonképpen az üresjáratú esélyegyenlőség sem jelent távlatot. Mert a terméketlen, avagy átrendeződő érdekeket szolgáló egyenlőség fennen hangon történő hirdetése és másokra való erőszakolása, az adott közösségre nézve túlerőszakolt és működésképtelen egyenlőség ellenzőinek a megbélyegzése tévútra visz.
Tetszik, nem tetszik, ember nélkül is létezik élet a Földön. Sőt, egyenlők és egyenlőbbek nélkül is van emberi élet. Rajtunk kívül még sokan élnek mellettünk. Nyújtsanak hát követendő példát az egyenlőség gyakorlásából azok, akik fennhangon hirdetik, hogy ne legyen visszataszító, amikor a kimondott szó nincs összhangban a cselekedettel. De azt se feledjük, hogy van sorsszerűség, amibe beleszülettünk, ami életünket végigköveti. Miközben figyelmeztetésként megszívlelendő, hogy az erőltetett egyenlőség zsákutcába vezethet, a véget jelentheti.
De azt se feledjük, hogy az egyenlőség, az esélyegyenlőség fennhangon való hirdetése éppen az egyenlőtlenség kialakulásához vezethet. Álljon itt is egy példa. Amennyiben a többség úgy gondolja, hogy őt megilleti bizonyos életkörülmény, adott munkakör, magas életszínvonal ésatöbbi, akkor ki fogja a kevésbé felkapott pályát választani, a nehezebb és kevésbé kifizetődő munkát elvégezni? Kik lesznek a jövő utcaseprői, spárgaszedői, vagy éppenséggel megelőzést végző orvosai? A társadalom hogyan fogja megoldani a hiányukat? És mit kezd azzal, hogy az erkölcstelenség erősödésével meginognak a tartóoszlopok?
Az egyenlőség egyenlőtlensége, annak következményei még sok fejtörést fognak okozni a ma és a jövő emberének egyaránt. Aki éppúgy magában hordozza a „szabadság, egyenlőség, testvériség” örömeit és bánatait.
A szerző a marosvásárhelyi orvosi egyetem tanára
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!