A végre-valahára elkészült Szamos-híddal teljessé vált szakasz vadregényes környezetben kígyózik, és mostani, vadonatúj állapotában műszaki megvalósításként is igen szemrevaló.

Csak hát az autópálya-építések kapcsán eddig sem arra panaszkodott senki, hogy a megépített szakaszok esztétikai szempontból nem ütik meg a legmagasabb szintű elvárásokat. Inkább arra, hogy nem nagyon van, amiről véleményt mondani, lévén hogy Románia lassan nemzetközi rekordokat döntöget a sztrádaépítések ütemének lassúsága terén. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az ország a civilizált világ bármely sarkában negatív példaként állítható, és az infrastruktúra-fejlesztés tárgyában bárhol külön előadás témája lehetne azzal a címmel: Hogyan ne fogjunk autópálya-építésbe?

Hiszen sem az észak-, sem a dél-erdélyi autópálya nem nevezhető sikertörténetnek. Míg előbbi esetében ma már egyértelmű, hogy az akkori kormány az amerikai Bechtel cég pályáztatás nélküli megbízásával vette meg Washingtontól az ország NATO-tagságát, hogy aztán a cég a sztráda alig több mint tíz százalékának csillagászati összegért történő megépítése után eltűnjön a színről, utóbbi esetében hiába írtak ki pályázatokat, és hiába finanszírozta az EU az építést, csak nem sikerült olyan kivitelezőket találni, amelyek képesek lettek volna szakszerűen elvégezni a munkálatokat.

Emlékezzünk csak az átadása után életveszélyessége miatt szinte azonnal lezárt, szétbontott és újraépített szakasz kabaréba illő történetére. Mára már azt is jelentős eredményként kell elkönyvelnünk, hogy az észak-erdélyi sztráda legalább Maros megyében épül, és a két, Erdélyt valamikor a jövőben átszelő sztrádát összekötő autópálya építése is viszonylag tűrhető ütemben halad.

Közben már közhelynek számít, hogy a jelentősebb beruházók többek között azért kerülik el még mindig az országot, mert nincsenek autópályák. Mint ahogy az is, hogy a többnyire csupán kétszer egysávos főutak már nem felelnek meg a követelményeknek: hiába újították fel a többségüket, a megnövekedett gépjárműmenniység miatt folyamatosak rajtuk a dugók, és sokkal életveszélyesebbek, mint az autópályák, ahol nem kell attól tartani, hogy előzés közben szembejön egy kamion – mint ahogy attól sem, hogy a saját sávunkban szorulunk be egy kamionkonvoj mögé, hogy aztán óránként 60 kilométeres sebességgel „vonatozhassunk” hosszú időn át településeken keresztül.

A közútkezelő igazgatója az új szakasz avatásán most bebizonyította, hogy nincs híján a kincstári optimizmusnak. Szerinte 2022-ben legalább Nagyvárad és Marosvásárhely között már végigszáguldhatunk a részben elkészült észak-erdélyi autópályán. Az előzmények alapján ezt nem árt erős fenntartásokkal fogadni a frissen elkészült tíz kilométeres szakasz szépsége által elkábított Narcis Neagától. Akinek csak annyit üzennénk minden civilizált közlekedési és infrastrukturális viszonyokra vágyó polgár nevében: inkább legyenek csúnyácskák az autópályáink, de legyen minél hamarabb minél több. Egy autósztráda kapcsán ugyanis a legszebb mégiscsak az, ha létezik és használható.