Az abnormalitás normalitása

Legalábbis ha beigazolódik az, amit Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mondott a Liviu Dragneával, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt elnökével folytatott négyszemközti megbeszélést követően. Amely szerint sikerült őt meggyőzni arról: tarthatatlan a Valentin Popa oktatási miniszter felháborító döntése nyomán előállt helyzet, így sürgősségi rendelettel törlik el azt a határozatot, miszerint az elemi osztályokban a tanítók helyett román szaktanároknak kell a román nyelv és irodalom tantárgyat oktatniuk – azzal a céllal, hogy a magyar gyerekek hatékonyabban tudják elsajátítani a román nyelvet.

Csakhogy a legkevésbé sem nevezhető semmiségnek mindaz, ami a magyar közösség – illetve a többi kisebbség – oktatása körül az elmúlt időszakban zajlott. Az események arra világítanak rá, mennyire esetleges minden, mennyire nem lehet előre kalkulálni, abban bízni, hogy legalább viszonylagos stabilitás állhat be az oktatásügyben – vagy bármilyen más téren. Hiába született hosszú évek egyeztetése után megegyezés arról, hogy a magyar iskolákban nem a román anyanyelvű diákok számára kidolgozott tanrend szerint oktatják a román nyelvet, ha egy sértett miniszter, aki a szívére vette, hogy feljelentették a tárcát a diszkriminációellenes tanácsnál, amiért az iskolákban képtelenek a magyar diákokat megtanítani románul, egyetlen tollvonással minden eddigi eredményt áthúzhat, és totális káoszt gerjeszthet.

Mondhatnánk persze, hogy minden jó, ha a vége jó, hiszen a jelek szerint a Kelemen–Dragnea-találkozó nyomán megoldódik a helyzet, de azért nincs feltétlenül okunk a felhőtlen örömre. Hiszen egyrészt még meg kell várni, hogy a kormány tényleg teljesítse a PSD-vezér ígéretét, és eltörölje az ostoba miniszteri rendeletet. Másrészt viszont ismét csak ráterelte a figyelmet a romániai abszurdra: arra, hogy az ilyen kulcsfontosságú kérdésekben nem a szakmai egyeztetések, a szakmai érvek számítanak, hanem a pártpolitikusok legfelsőbb szinten megkötött paktumai. Tudjuk persze, hogy a közéletben sok ügyet döntenek el politikai alkuk, de ebben az esetben ez nem igazán nevezhető normálisnak.

Arra már gondolni sem merünk, hogy egy ilyen botrányos (le)szereplés után az oktatási miniszter távozik a tisztségéből. Pedig tökéletes és egyértelmű tanúbizonyságot adott hozzá nem értéséről, amikor olyan megoldást javasolt egy problémára, amely tovább rontott a helyzeten. Mégis mennyire lehet tisztában a józan gondolkodás, a logika alapjaival egy olyan miniszter, aki szerint arra, ha egy magyar kisdiák nem tud románul, az az orvosság, hogy olyan tanárokat küldjünk a nyakára, akik viszont magyarul nem tudnak? Ezért kommunikációs zsákutca, illetve az ebből fakadó stresszhelyzet és kölcsönös frusztráció áll elő, és a diákok, valamint szüleik is kétségbeejtő, bizonytalan helyzetbe kerülnek. Ez már szinte hasonló kaliberű lépés, mint az ukrán kormány fasisztoid elképzelése arról, hogy a magyar diákok attól tanulnak meg tökéletesen ukránul, ha minden tárgyat ukránul tanítanak nekik...

Nem táplálunk olyan illúziókat, hogy Romániában egy oktatási – vagy akármilyen – miniszternek azért kelljen távoznia tisztségéből, mert olyan balfogást követett el, amely miatt rosszabb lett a nemzeti kisebbségeknek, pláne nem az úgynevezett centenárium évében. Legfeljebb ha ő – vagy bármelyik kollégája – megint elkövet valamilyen bornírtságot, újabb pártelnöki szintű egyeztetésen próbálják majd rendbe hozni. Ami vagy sikerül, vagy nem.