2012. augusztus 02., 09:332012. augusztus 02., 09:33
Elsősorban egyfajta tudatos készülődés jele az elkövetkező időszak kihívásaira. A hazai akkreditációs törvény ugyanis amolyan se hús, se hal jogszabály, ami elvileg kötelezővé teszi az intézmények minősítésre való törekvését, de itt nagyjából be is fejeződik az európai jogrendhez való igazodást célzó törekvés. Pedig már a különböző országos vagy nemzetközi programokon és pályázatokon való részvétel sikere tekintetében sem elhanyagolható pedigrét jelent a „papiros” – ennél azonban sokkal többet rejt a csomag.
Többek között egy régióátszervezés várható következményeire – legyen az akár egységes Székelyföld – való rámozdulást, amikor az új helyzet új rendszerében nem árt azonnal előnyös finanszírozottsági vagy elismertségi pozícióba kerülni.
Legalább annyira fontos azonban a betagolódás is abba az európai körforgásba, amely nélkül egy múzeum menthetetlenül belesüllyed a provincializmus posványába. A szentgyörgyi út – amely talán az Apor-kódex budapesti restaurálásával kezdődött, és amely révén a bukaresti szakma is ráeszmélt, milyen elkötelezett és szakmailag magas színvonalú munka zajlik a Székely Nemzeti Múzeumban – ebbe az irányba vezet.
Ennek állomásai azok a kezdeményezések is, amelyek a múzeumkertet kedvelt nyári kulturális térré alakították át, ahol minőségi zene szól, s közben fokozatosan omlanak le az elitista kultúrtorony falai.
Az SZNM követendő példaként szolgálhat az erdélyi múzeumok számára. Nemcsak az akkreditáció megszerzésével, de azzal az örvendetes szemléletváltással is, amelyet párhuzamosan idézett elő az önellátás kényszerének előtérbe tolakodása, illetve a múzeumi vezetők azon felismerése, hogy gyűjteményeik, kiállításaik közönség nélkül a töredékét sem érik.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.