Álomvilágok találkozása a centenáriumi mesében

„Én azt akarom, hogy egyesüljünk Moldovával, egyetlen nemzetként legyünk Európa része” – közölte Liviu Dragnea, egyértelművé téve, hogy a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll belevezetni a románságot egy újabb habos, nyúlékony, végeláthatatlan, fullasztóan hazafias ködbe.

Miközben az államfő (aki meg sem tisztelte jelenlétével a parlament két házának közös ünnepi ülését), a miniszterelnök, illetve a Moldovai Köztársaság parlamentjének elnöke az európai uniós csatlakozás által felkínált „határtalanítás” híveként nyilatkozott meg, a képviselőház elnöke az unionista törekvések élharcosává léptette elő magát. Bár az egyesülési mozgalom meglovagolását eddig nemigen erőltették a szociáldemokraták, talán sokak számára nem okoz meglepetést Dragnea húzása: történelmi jelentőségű centenáriumi megvalósítások hiányában előbb-utóbb elő kellett állni valamiféle figyelemelterelő hadművelettel, amely magasztos máz mögé rejti az ország sebeit.

Hiszen egyértelmű, hogy Dragneáék nem gondolhatják, gondolják komolyan az egyesülést. Elsősorban a nemzetközi, geopolitikai viszonyok ismeretében elképzelhetetlen, hogy az Európai Uniónak érdeke lenne egy olyan „ütközőország” bekebelezése, amelyben egyre erősebb az orosz befolyás. Aztán ugye ott a pénzkérdés: egyesüléspárti gazdasági elemzők szerint 20-25 év alatt mintegy 100–150 milliárd eurót kellene ráfordítani Moldova felzárkóztatására, hogy a térségben legalább a romániai átlag életszínvonal 75 százalékos elérésével „büszkélkedhessenek”. Ennek jelentős részét pedig Bukarestnek kellene állnia, ha határait (ezzel együtt pedig a Romániában alkalmazott minimálisan előírt juttatásokat, szabályozásokat) a Pruton túlra tolná.

Most képzeljük el, miből teremtené elő ezt az összeget egy olyan „anyaország”, amely sok-sok évtizeden keresztül arra sem volt képes, hogy jelenlegi határain belül autópályával kösse össze történelmi régióit. Ugyanakkor – miért ne? – azzal a gondolattal is eljátszadozhatunk, hogy Bukarest mit kezdene a Moldovától elszakadt Transznisztria puskaporos hordójával, hogyan „hozná haza” az autonómiának örvendő Gagauziát, és mivel édesgetné magához a Pruton túli testvérekkel „csomagban” érkező, több százezer fős orosz, ukrán és gagauz kisebbséget.

Varujan Vosganian volt pénzügyminiszter meggyőződéses unionistaként a minap azt nyilatkozta, helyesnek tartja a 100 milliárd eurós felzárkóztatási kiadásról szóló becslést, ám a pénzbeli terheken túl az egyesüléssel járó „pluszköltségnek” nevezte azt is, hogy a román többségnek új nézőpontból kell megközelítenie a kisebbségekhez való viszonyát.

Bármennyire is megvalósíthatatlan, utopisztikus, a parlamentben most tudatosan népbutításra használt terv Románia és Moldova egyesítése, arra azért jó, hogy legalább elméleti síkon viszonylagossá tegye, kimozdítsa az elutasítás betonbiztos holtpontjából a románok hozzáállását a magyarok szívügyeihez. Bár most elképzelhetetlennek tűnik, hogy politikai együttműködések, paktumok révén érdemi előrelépés történjék Bukarestben az erdélyi, székelyföldi önrendelkezési törekvések ügyében, már az is valami, hogy a román többség legalább vágyálmok szintjén képes „felnőni” hozzánk. Talán ez az egyesüléses mese a centenárium évének legkegyesebb mozzanata, amely irányt adhat tapogatózásainknak a szomorú, sokszor rémálomszerű valóságban is.

korábban írtuk

Bukaresti parlament: az újraegyesítés a moldovaiakon múlik – Lehurrogták az RMDSZ-t

Besszarábia és a „Román Anyaország” egyesülésének 100. évfordulója alkalmából fogadott el keddi díszülésén ünnepélyes nyilatkozatot a bukaresti parlament, amelyben legitim törekvésnek nevezik a Románia és a Moldovai Köztársaság újraegyesítésének óhaját.