2012. június 28., 10:002012. június 28., 10:00
Építünk vályogházakat, és nem kell majd sem gáz, sem vezetékes víz, sem szemétszállítás, és az lenne a legjobb, ha az elektromos áramról is le tudnánk mondani. Régóta játszom a gondolattal, az utóbbi napokban pedig mintha a sors is két kézzel lökne ebbe az irányba. Köztudott rólam, hogy eléggé szétszórt vagyok, általában nem tudom, hányadán állok például a számlákkal és egyéb fizetnivalókkal.
Épp emiatt állandó frászban telnek a napjaim, mert mindig benne van a pakliban, hogy becsenget a postás valami bírsággal, vagy épp levágnak valamit, ami egy tizedik emeleti tömbházlakásban eléggé meg tudja az ember életét keseríteni. Körülbelül egy hete függesztették fel a gázszolgáltatást, mert heteken át a minden időmet lefoglaló munka, majd pedig a nemtörődömség miatt halasztottam a fizetést.
Meg is lett az eredménye: a visszakötési díjjal és a garanciával együtt egy fizetésnyit hagytam a kasszánál. Utána pedig az áramszolgáltató volt szíves kicseszni velem, ahol szintén garanciát és visszakötési díjat, meg a jó ég tudja, hogy miket fizettetnek ki a pórul járt fogyasztóval. De minden rosszban van valami jó: az áram hiánya (és minden bizonnyal a Facebook-függőség) rávitt arra, hogy előszedjem a régen kapott leveleimet. Nagyszerű érzés volt újraolvasgatni közülük néhányat.
Mennyivel személyesebb volt a hagyományos levelezés… És felsejlett bennem a régi várakozás és az öröm, amikor a postás meghozta egy-egy barát várva-várt levelét. Ami többnyire napokon át íródott, a feladó pedig gondosan beszámolt benne minden fontos dologról, ami az előző levél feladása óta történt, hisz más útja nemigen volt a kommunikációnak. Úgy érzem, az internet korában hiába vagyunk egyfolytában elérhetőek, valahogy ritkábbak lettek az őszinte beszélgetések, melyekre az ember régebben olyan nagy örömmel készülődött... Szóval, neki kéne állni a kis kommuna megalapításának. És nagyon kell vigyáznunk majd arra, nehogy valakinek az az őrült ötlete támadjon, hogy mégiscsak beszerezzen egy generátort, hogy a kemencében sütött finom lángos és a pirított mag mellett, hangulatos gyertyafénynél is a Facebookon csüngjünk állandóan.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.