Ez a hölgy korábban már háromszor is volt tan­ügyminiszter, sokan úgy tartják, ő az egyik fő felelős azért, hogy kudarcot vallott az oktatás sokat emlegetett reformja. Amire ugye Romániában az jellemző immár évtizedek óta, hogy átlagosan évente legalább egyszer minisztert cserélnek, a frissen kinevezett tárcavezető természetesen merőben mást akar és irányoz elő, mint amit elődje elindított, így a valójában ki sem próbált, véghez sem vitt kezdeményezések hamvukba halnak, ezzel egy időben újabb meg újabb, reménytelennek tűnő módosításoknak néz elébe az amúgy is ingatag alapokon nyugvó oktatás.

Az elmúlt hetekben a régi motorosnak számító, de állandóan újításra kész Andronescu több ropogós ötlettel is előállt. Azt mondta például, hogy az egységes tankönyvek bevezetése nem volt jó döntés, így ismét meg kell bolygatni a tankönyvpiacot. Aztán meglobogtatta a tanulásban lemaradó diákok előrelendítésére vonatkozó briliáns ötletét is, miszerint az amúgy is óriási mennyiségű kötelező tananyaggal és tanórákkal terhelt gyerekeknek pluszórákat kellene tartani iskolaidő után. Tehát nem hogy könnyebbé válna az iskolatáska, ha a miniszterasszonyon múlna, még rátenne a súlyra egy-két lapáttal. És mivel kifogyhatatlanok a tárcavezető ideái, a minap azzal rukkolt elő, hogy jónak látná, ha bevezetnének egy országos szintű felmérést tizedik osztály végén, mert ez természetesen a diákok javára válna.

Vajon nem fordult meg az oktatási döntéshozatalban korántsem járatlan miniszter fejében, hogy az újabb kimeneti vizsga vagy egyéb variálások, kezdeményezések helyett a stabilitást kellene végre valahára megteremteni az oktatásban? Hogy ahelyett, hogy nyakló nélkül változtatunk, inkább azt kellene elérni, hogy a jelenleginél látványosan eredményesebbé, gyermekközpontúbbá, kézzelfoghatóan hatékonyabbá, következetesebbé és megbízhatóbbá váljon a hazai oktatás, amelynek ideális esetben a digitális világ térnyeréséhez is igazodnia kellene?

Hiszen ha az állandó változtatások mellett teszik le voksukat a gyakorta cserélődő miniszterek, akkor ez olyan, mintha előbb megépítenénk, tetővel, cseréppel, cifra ablakokkal és ajtókkal szerelnénk föl a házat, és csak azt követően kezdenénk alapot önteni az épületnek. Így pedig az történik, hogy bár bőséges az ötletek tárháza, továbbra is meglehetősen ingatag oktatásunk háza tája.