Hirdetés

Akik számítanak

Lehet arról vitatkozni, hogy a negatív kampány mozgósító erővel bír-e az erdélyi magyar szavazópolgárok körében, az viszont nem kérdés, hogy a félelemkeltés és a kirekesztés mindenki számára elfogadhatatlan.

Páva Adorján

2012. június 06., 11:312012. június 06., 11:31

A választás lehetőségét felkínáló magyar pártok az új versenyhelyzetben tudatosan hívják fel a figyelmet a legnagyobb rivális hibáira, gyenge pontjaira, hiszen éppen azért van keresnivalójuk a politikai palettán, mert ezeket bizony nagyon sokan és sokszor felrótták már a rangidős érdek-képviseleti szövetségnek. A negatív kampány egy jól ismert marketingtechnikai fogás a politikában is, amelyet a szakma semlegesként kezel, azaz nemcsak a „rosszak” fegyvere, ugyanúgy lehet jól, eredményesen és – egy kis humorral fűszerezve – még rokonszenvesen is művelni. Az RMDSZ azt a védekező taktikát választotta, hogy megpróbálja elhitetni, az EMNP vagy az MPP csak a sárdobáláshoz ért, miközben a szövetség „a jó fiúként” azt próbálja közvetíteni, amit pozitívumként lehet felmutatni. Ezzel nem is lenne baj akkor, ha a pártkommunikátorok valóban elhinnék, az általuk megvalósításoknak nevezett foldozgatások meghozzák a várt sikert.

Merthogy egyre világosabb: még maguk sem bíznak ebben, hiszen ahogy közelednek a választások, egyre inkább kiüt rajtuk a zsigeri félelem. Ugyanis mással nem lehet megmagyarázni azt a rendkívül meggondolatlan kommunikációs fordulatot, amely segítségével az utolsó métereken azt akarják elhitetni, ha nem a tulipánra ütjük a pecsétet, akkor gyakorlatilag a magyarellenes balliberális erőkre szavazunk.

Akkor hogy is van? Éppen a szövetség választási szlogenjének ellentmondva: mégsem számít minden magyar? Csak az, aki az RMDSZ-re szavaz? Pedig előre borítékolható, hogy közösségünk jelentős hányada vasárnap nem fog a tulipán jelére voksolni. ők nem számítanak, sőt immár ellenségek? Sokan otthon maradnak, pontosan azért, mert már egy jó ideje nem érzik magukat tartalékos pártkatonáknak, akiket négyévente a fülkékbe rendelnek a vezérkar pozícióinak megtartása érdekében. És igazuk van akkor, amikor úgy érzik, ennél azért nagyobb odafigyelést érdemelnek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés