2010. március 31., 11:002010. március 31., 11:00
Ez aligha történhet másképp olyan körülmények között, hogy a vállalatok – esetünkben a készruhagyárak – különféle adók, illetékek és járulékok révén összesen legalább 50 százalékos adóterhet kénytelenek befizetni az államkasszába, s hogy a jelenlegi gazdasági világválság egyáltalán nem ösztönzi a felvásárlópiacot.
A különbség csak annyi, hogy míg a szénbányákat uniós előírásokra és elvárásokra hivatkozva állami utasításra zárták be, addig most a készruhagyártók önmaguktól kénytelenek faragni a költségeken emberek tömeges elbocsátása révén. Ráadásul utóbbi ágazatot nem helyi sajátosságként, hanem egyszerűen bérmunka gyanánt telepítették nemrég a régióba, ami azt jelenti, hogy a befektetőnek addig érdekes és érdemes az adott helyen vagy térségben embereket foglalkoztatni, amíg számára nyereséges.
Márpedig a hátrányos adó- és piaci szempontok mellett létezik a harmadik, miszerint a háromszéki készruhagyárak telepítésekor az egy főre eső átlagbér mindössze harminc euró volt havonta, ma viszont már ennek tízszerese, ami a befektető részéről ugyebár nagyobb költséget feltételez.
Ezek összességének köszönhető, hogy Erdővidéken és Kézdiszéken több mint kétszáz ember kénytelen megválni munkahelyétől, idő kérdése csupán, hogy a készruhagyártás mikor lép tovább olcsó termelési költségeket jelentő keleti országok felé.
Ilyen körülmények között újabb változásokra kényszerül a háromszéki munkapiac. Olyasvalami változatokat kell felfejleszteni, amelyeknek az adottságai, alapjai, lehetőségei helyben adottak. A festői Háromszéken kézenfekvő a munkahelyüktől most megválni kénytelen emberek százait foglalkoztató idegenforgalom és vendéglátás. Torockón kiválóan működik.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok