2010. január 28., 09:552010. január 28., 09:55
A háromnapos konferencia után sírva búcsúzkodókat, a látványosan-lopva férfias könnyeiket törülgető politikusokat, a moziban görcsösen felzokogókat, a sztárpárok válásán elérzékenyülőket. Mert én is emlékszem a jóleső hüppögésekre, a kiadós bőgés utáni megkönnyebbülésekre, a könnyekkel elmosott torokgombócra.
Legutóbb egy színházi műhelyt vezető művész mesélte, hogy az improvizációs gyakorlat után csak sírtak és sírtak, és az milyen nagyon jó volt. El is hittem neki, majd a hasonlóan elvetemült, cinikus szakmámbelivel önveséztünk, hogy mi kellene velünk történjen, hogy mi is sírva fakadjunk. Mert az nem ér, hogy ömlik a víz a falból, és a sürgős beavatkozásokra szakosodott mestercsoport nem és nem érkezik a sokadik telefonhívás után sem, és csak nézed, hogy ázik a fal és a szőnyeg.
Vagy az sem, hogy órákat állsz sorban egy hivatalban, mert kell egy papír valami számodra túl szövevényes ügy elintézéséhez, és ott múlik el az életed, közben gyűl a munkád, és idegenedik el a gyermeked. S amikor már pattanásig feszülsz, kijön a hivatalnok és odaszól, hogy ebédszünet, egy óra múlva visszajön. A düh és a tehetetlenség könnyei nem játszanak ebben a történetben, csak valami jó kis katartikus élmény jöhetne szóba. Majd jött a hír, hogy meghalt egy kismama újinfluenza-fertőzés szövődményei miatt. Két kisgyerek maradt árva, közülük az egyik pár napos.
Ez könynyek nélküli, nagy, fekete szomorúság. Majd írja az újság, hogy a családtagok vesztegzár alatt vannak. És az írás miatt a veszteségből még nem ocsúdva kénytelenek elviselni, hogy ujjal mutogatnak rájuk, kitámadják, megbélyegzik őket, amiért állítólag hurcolják, terjesztik a kórt. És mindez azért, mert a megfigyelés alatt tartott nem biztos, hogy karanténba zárást jelent, mert a potenciális fertőzöttek köre nem feltétlenül jelenti a családot. Mert az újságírás nem feltétlenül jelent empátiát. És az újságíró nem járványtani szakember, és nem ritkán csak szájba rágva érti a lényeget és az árnyalatokat. És ez megint csak az a kategória, hogy nem segít egy jó kiadós sírás.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.