2010. október 12., 10:362010. október 12., 10:36
Ezért indokoltak azon elővigyázatossági lépések, amelyek révén elejét vehető az esetleges felelősök menekülése, ugyanakkor a továbbiakban a szakértőkre, majd az igazságszolgáltatásra kell bízni, hogy megállapítsák, személy szerint kit és milyen mértékben terhel felelősség a katasztrófáért. Mindenesetre a magyar hatóságok lépéséből van mit tanulnia Bukarestnek is. Hiszen emlékezetes, hogy a tíz évvel ezelőtti nagybányai ciánszennyezést okozó Aurul tulajdonosait a mai napig senki sem vonta felelősségre. Sem a cég vezetői, sem a román állam nem kártalanította a baleset kárvallottjait.
Sőt érezhető volt az erőfeszítés mind az akkori kormány, mind a sajtó részéről, hogy nemzeti kérdést fabrikáljanak az ügyből, és azt a látszatot keltsék, mintha Magyarország csupán merő rosszindulatból, a tényeket elferdítve követelne kártérítést Bukaresttől, azzal a céllal, hogy befeketeítse Romániát a világ közvéleménye előtt. Ezen igyekezetet tapasztalhatjuk most is, elsősorban a bukaresti sajtó részéről, amely szinte egyöntetűen kárvörvendő, rosszindulatú cikkekben foglalkozik a magyarországi vörösiszap-katasztrófával.
Az írások mondanivalója nagyjából az, hogy lám-lám, miközben Budapest eddig ujjal mutogatott Bukarestre, a magyar hatóságok sem tudják kordában tartani a „saját” szennyező forrásaikat. Szerencsére a sajtóetika mélypontjára süllyedt károgókórushoz ezúttal a kormány nem csatlakozott – ebben vélhetően a környezetvédelmi miniszter személyének is szerepe van – , és a magyar hatóságok reakciója is véget vethet a hisztériakeltésnek. Így esély lehet arra, hogy az esetlegesen Romániára is átterjedő szennyezés okozta problémákat kulturált hangnemben rendezzék. Most már csak azt kéne elérni, hogy Romániában se a következménynélküliség jelentse a napi megszokott ügymenetet.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.