2010. október 20., 10:502010. október 20., 10:50
A kérdést az teszi aktuálissá, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök szakított a magyar főméltóságok abbeli gyakorlatával, miszerint Bukarestbe utazván az RMDSZ székházában is látogatást tesznek. A szövetség vezetőit Marosvásárhelyre, a Kultúrpalotába hívta megbeszélésre, akárcsak a polgári párt, az EMNT és az SZNT vezetőit is. A változásnak a jeleit korábban is látni lehetett. Érzékelhető volt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Tőkés Lászlót látja az erdélyi magyarok hiteles képviselőjének, Kövér László, az Országgyűlés elnöke pedig Szász Jenőben bízik a leginkább. A találkozásokból, a gesztusokból könynyen kiolvasható, hogy megszűnt az RMDSZ vezető szerepe a magyar–magyar kapcsolatokban. A szövetség immár csak egy az erdélyi magyar politikai tényezők közül. Ez pedig eléggé nehezen feldolgozható fejlemény Markó Béla és csapata számára. Ők úgy gondolhatják, a parlamenti és kormányközi kapcsolatok terén emelkedhetnek ki az erdélyi magyar szervezetek sorából. Ezek azok a területek, ahol sem Tőkés László, sem Szász Jenő nem liheg a nyakukba. Minden bizonnyal ez a magyarázat arra is, hogy Markó Béla csak Emil Boc miniszterelnök oldalán parolázott a magyar köztársasági elnökkel, a vásárhelyi találkozóra Kelemen Hunor címzetes ügyvezető elnököt küldte maga helyett. Meglehet, nem tévednek nagyot, akik úgy érzik, Budapest beleszólna az erdélyi magyar szervezetek ügyeibe. Azt is észre kell azonban venni, hogy a parlamenti kisebbségi szervezetek számára biztosított pénzforrások, választási előjogok által jelenleg Bukarest diktálja az erdélyi magyar szervezetek hierarchiáját. Ha pedig azt a kérdést tesszük fel, melyik államnak a velünk kapcsolatos szándéka áll közelebb a saját jövőképünkhöz, alighanem nyugat felé kell tekintenünk.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.