2010. március 12., 10:422010. március 12., 10:42
A mogorva kopasz ember úgy porolta azt a szőnyeget, mitha egész életében szőnyeget porolt volna, pedig csak ritkán szokta ezt csinálni, akkor is mindig kora reggel, hogy felébreszszen. Mire felébresztett, vége is volt a szőnyegporolásnak. Nagy, sípoló csönd maradt a szőnyeg helyén, a garázssor melletti vasállványra terítve, meg a nagy, tiszta szőnyegével a hóna alatt masírozó kis, poros ember lábnyomaiban. Mint egy szünetjel. Aztán mozdul a kéz, mozdul a fej, mozdul a láb és a hát, felkelek, felöltözök, ablakomon beengedem a márciusi hó hidegét. Meglátom magam az asztalon alvó monitor vak üvegében. Felébresztem. Megnézem benne az új e-maileket, az új híreket, az új világot. Mintha minden reggel...
Álom egy fabódéban, nézek, csodát látok. A buszmegálló kis jegyáruskalickájában elaludt a néni. Pár pillanat tanácstalanság. Nézem az elnyúlt arcot: olyan, mint egy nagy, vasállványra terített szőnyeg. A szemhély alatt pattognak a szemgolyók: REM-fázis. Álmodik tehát a néni, én meg állok a kezemben a pénzzel, amiért cserébe jegyet kaphatnék. A háttérben most autóbusz gördül be, tudom, hogy értem jött, kinyitja az ajtóit, beengedi a márciusi hó hidegét. Elteszem a pénzem, és felszállok. Nincs jogom itt lenni, nem váltottam jegyet a jegypénztáros nő álma miatt: kegyes bűnöző lettem, egy felemás alak. Az emberek úgy zizegnek a buszon, mintha papírból lenne mind, mintha mindegyiket láttam volna már, ismerősek az arcok, a kezek, a görnyedt hátak, mintha egész életükben itt lettek volna a buszon: statiszták az utazásomhoz egyik városnegyedtől a másikig. Figyelem, hogy van-e köztük jegyellenőr, kitalálom az életüket. Az egyik görbebotra támaszkodó néni táncosnő volt. Esténként lassú tánclépéseket próbálgat reumás lábával. Egy másikról azt találom ki, hogy titokban megőrült, de senkinek sem meri elmondani, hogy a képzeletében az unokája az anyja, ő pedig egy ráncos-öregen született bébi, aki szobájában nagy gumipelenkákat erőltet magára. Az úr ott a nagy fényes karórával egy halott. Két éve megállt az órája, és azóta a szíve sem ver, de erről nem tud, csak várja, hogy elteljen végre az a perc, ami két éve kezdődött. Annak a fiatal lánynak röntgenszeme van. Csak csontvázakat lát, és így nem tudja megkülönböztetni a halottakat és az élőket. Ezeket gondolom róluk, hogy ne legyenek olyan végtelenül unalmasak. Hogy olyanok legyenek, mintha egy jegypénztáros nő álmodná őket. Mert mit álmodhat egy jegypénztáros nő a fabódéjában? Görbebotra támaszkodó táncosnőt, ráncos-öreg bébit, két éve halott embert, csontvázakat látó lányt. Gondolom, csupa ilyeneket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok