2011. március 03., 10:082011. március 03., 10:08
De főleg azt a demokrata-liberális alakulatot, amelyik jól tudja, hogy lassan beindul a választási kampány, az elveszett népszerűségből pedig valamicske talán még visszaszerezhető. A tegnap aláírt kormányzási szerződésben szereplő nyugdíj- és béremelés, a munkáltatás-munkavállalás jogi keretének tisztázása, a nagy vagyonok utáni luxusadók bevezetése, a munkáltatókra háruló járulékok enyhe csökkentése, valamint a fejlesztési régiók átrajzolása mind ebbe a kérdéskörbe tartoznak – és valóban üdvös volna, ha a terv nem papírra vetett malaszttá, hanem valósággá válna. Mindezek érdekében a PD-L egyértelmű támogatást kér – és biztosan kap – az RMDSZ-től és a nem magyar nemzeti kisebbségektől, cserébe nem kisebb üzletet ajánlva, mint a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló, öt éve vajúdó törvény elfogadását, csatolt áruként pedig az alkotmány, illetve a választási törvény módosítását. A romániai magyar nemzetközösség, illetve az országban élő nemzeti kisebbségek szempontjából márpedig utóbbiak a gazdasági érdekekkel azonos mértékben fontosak, ha nem fontosabbak. Ezt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, illetve a nemzetiségek csoportjának vezetője, Varujan Pambuccian tegnapi kijelentései egyértelműen jelezték. Ha figyelembe vesszük, hogy az oktatási törvényt, ha nyögvenyelősen is, ha többszöri nekifutásból is, ha alkotmánybírósági hercehurcával is, de a kormánykoalícióban sikerült keresztülvinni – bár a visszarendezés Damoklesz kardja azért ott lebeg –, akkor talán megelőlegezhető a bennünket, nem román nemzetiségűeket sajátosan érintő szabályoknak a számunkra kedvező alakítása. Egyetemben a gazdasági vonatkozásúakkal. Nem egyébért, de az igazán jó és tartós üzletek kölcsönös bizalmon köttetnek. 2012-ben majd megtudjuk, hogy a hűségnek mi lesz a jutalma és mi az ára.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.