A zöld ötven árnyalata

Egyértelműen kijelenthető tehát, hogy a nemzetközi mozgalomnak egyre több követője van, és – ezzel vagy enélkül is –, nálunk is egyre többen próbálnak környezettudatosabban élni, és nem azt hajtogatni, hogy egy fecske nem csinál tavaszt, és nem az fogja megmenteni a Földet, ha én nem használok egyszer használatos műanyag evőeszközöket, vagy ha van választási lehetőség, akkor nem a műanyagba csomagolt terméket választom.

A műanyagmentes július kezdeményezés amúgy nem új keletű, nyolc éve indította útjára az ausztrál Plastic Free Foundation, és azóta több mint 170 országban vannak követőik. Mint a kezdeményezők is ráirányítják a figyelmet, a műanyagból készült tárgyak többsége funkcióját csak pillanatokig tölti be, ám több száz évbe telik, mire lebomlanak, szennyezve a bolygót. A szelektíven gyűjtött műanyaghulladék egy részét ugyan újrahasznosítják, de a folyamat nem százszázalékos. Ráadásul az óceánokat veszélyeztetik a legjobban, aminek következtében a jóslatok szerint 2050-re minden tengeri madárfaj fő tápláléka a műanyag lesz, és a világ összes tengerparti hordalékának 73 százalékát a műanyagok teszik ki.

Ijesztően hangzik. És épp ilyen ijesztően hangzik sokunk számára vállalni a műanyagmentes július kihívást is, mivel már a felvetésbe bele van kódolva a biztos kudarc. Sokan be is vallották múlt heti cikkünk készítése során, kudarcot vallottak, nem úgy vagyunk ugyanis berendezkedve a mindennapokban, hogy műanyag nélkül tudjunk élni. E sorok írója is ebből a megfontolásból nem hirdette fennhangon, hogy próbál műanyagmentesen élni, mivel látta előre, hogy nem lehet menekülni a műanyag elől, mindennapi feladataink, rohanásaink mellett megejtett gyors bevásárlásaink nem teszik lehetővé, hogy addig járjunk utána, amíg mindenből műanyagmenteset találunk. Jó volt viszont az elmúlt három hét arra, hogy lássuk, mennyi műanyag van jelen a mindennapjainkban, s jó lenne tényleg jobban odafigyelni.

És úgy hiszem, igazából ezt kellene célként kitűzni minden hasonló projektben. Hogy ne érezze senki magát bűnözőnek, amiért műanyag flakonos ásványvizet vett két találkozó között a nagy kánikulában, vagy már megint műanyagban kapta a házhoz rendelt kaját. Mert a netet böngészve, „zöld” tartalmakat olvasgatva, gyakran szembesülünk azzal, hogy szándékosan próbálnak bűntudatot kelteni bennünk, szándékosan keltik azt a benyomást, hogy nem elég, amit a mindennapokban teszünk, még több kellene ahhoz, hogy ne rajtunk múljon a Föld pusztulása.

Nem mondjuk, hogy nem hatásos, sokan fognak neki bűntudatból egy környzettudatosabb életmódnak. De legalább ennyien vannak azok, akikben a sokszor zsarolásig menő hangnem a „csak azért sem” reflexet váltja ki. És valljuk be, egyik verzió sem jó.

Sokkal célravezetőbbek viszont a pozitív kampányok – és szerencsére ezekből sincs hiány. Ezek közül említenénk az újrafelhasználható szatyor vagy a többször használható palack/bögre használatára biztató akciókat. Ne feledjük, hogy egy olyan országban élünk, ahol még sokak szemében a szelektív hulladékgyűjtés is úri huncutság, és már annak is örülnünk kell, ha hétről hétre több szomszéd teszi ki a ház elé a sárga zsákot, vagy teszi a sárga fedelű kukába a szétválogatott, reciklálható szemetet.

A műanyagmentes július megmutatta tehát, mennyire meghatározó része a műanyag az életünknek. Akik teljesítik a kihívást, azoknak szívből gratulálunk! És közben mindenkit arra biztatunk, próbáljunk picit jobban, tudatosabban odafigyelni a környezetünkre, hiszen a sok-sok apró gesztus is segít egy élhetőbb, egyáltalán élhető jövőhöz. Ki-ki a maga tehetsége, lehetősége szerint, a maga tempójában. Hiszen ezen a téren sem vagyunk egyformák, mindig lesznek zöldek, zöldebbek, sötétzöldek. De ha holnap egy picivel leszünk zöldebbek, mint ma, már megérte ez a figyelemkeltő akció.