Makkay József
2020. június 04., 08:382020. június 04., 08:38
Másfél esztendővel az 1920. június 4-ei trianoni békediktátum aláírása előtt Koréh Endre, a Székely Hadosztály tábori lelkésze ezt írta 1918. december 24-én Kolozsvár román megszállásáról: „Gyászos nap mindörökre Kolozsvár életében. Ma vonultak be Erdély szívébe, kincses Kolozsvárra, Mátyás és Bocskai szülővárosába az oláhok. Rongyosak, mocskosak voltak. A hódító sereg legfeljebb hatszáz szalmakalapos, mezítlábas és bocskoros ember. Gherescu tábornok kezében nádbot, tisztjei kifestett képűek. A seregnek alig van fegyvere, négy rongyos ágyút hoznak, de töltényei nincsenek. Tüzérei fején ócska vasfazekak…”
E sorok azért megdöbbentőek, mert száz év után is kérdésözönt indítanak el az emberben: hogyan történhetett meg, hogy egy gyengén felszerelt hadsereg feltartóztatás nélkül jöjjön át a Monarchia határain Erdélybe, és Székelyudvarhellyel bezárólag megszállja azt. Egy olyan ország legnagyobb tartományát, amelyet az október végi pádovai fegyverszünet után az akkori magyar hadsereg töredéke is simán megvédhetett volna. Nyilván, ha erre lett volna politikai akarat, és olyan magyar államférfi, akinek mindenekelőtt a haza a fontos. Sajnos sem 1918-ban, sem 1919-ben nem rendelkeztünk ilyen politikusokkal. Helyettük a baloldal, az országot felforgató forradalmi tanácsok és egyéb kártékony elemek garázdálkodása vezetett el oda, hogy a Koréh Endre látlelete alapján pontosan bemutatott román megszállást 1919 nyarára tökélyre vitték, ami a trianoni békediktátum előjátéka lett.
Sok elképesztő véleményt végigolvastam ezekben a napokban olyan emberektől, akik a kádári történetírás narratíváját csomagolták újra. Azaz Trianont úgy állítják be, mint ami a Kárpát-medencei magyarság számára elkerülhetetlen volt, másrészt a magyarság ezt részben „megérdemelte”. Mondanom sem kell, egyik véleménnyel sem értek egyet. Az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmények idején a Magyar Királyság területén egyetlen idegen katona sem állomásozott. Hadtörténészek írják, hogy a törökországi példához hasonlóan az ország területe megvédhető lett volna. Hogy nem ez történt, az a korabeli magyar politikai elit jóvátehetetlen bűneként könyvelhető el. Elmondható, hogy a zavaros magyar belpolitika és tétlenség vezetett el a minden szempontból hazugságokon alapuló „békeszerződés” megszületéséhez.
Román és csehszlovák nyomásra a magyarságnak sehol nem engedték meg a népszavazást, mert kiderült volna, hogy bizony nemcsak a magyarok, hanem a velük együtt élő népek is ragaszkodnak a megszokott és elfogadott államkerethez, amely az ezredfordulóra soha nem látott jólétet hozott a Monarchia lakói számára. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Sopron környéki népszavazás, amelyhez felkelés vezetett, miután kiderült, hogy Ausztria is területet követel Magyarországtól. A kikényszerített referendum 72 százalékos sikere Sopron mellett további nyolc falu megmentését eredményezte. Magyarok, németek és horvátok szavaztak nagy számban a magyar államiságra, ami jelzi, milyen eredménye lehetett volna egy erdélyi, felvidéki vagy délvidéki népszavazásnak. Ha a párizsi békeszerződést előkészítő nagyhatalmak megfogadják az Egyesült Államok elnökének, Thomas Woodrow Wilsonnak a népek önrendelkezéséről szóló 14 pontját. Tudjuk, hogy a magyarokon kívül ebben senki nem volt érdekelt.
Akik ma azt állítják, hogy száz év után teljesen más helyzet van, azok az európai uniós tagságra hivatkoznak, holott tudják, hogy az Európai Unió sem oldotta meg a magyarkérdést. Elég Brüsszelre tekintenünk, hogy megbizonyosodjunk: semmivel sem szeretik jobban Magyarországot, mint száz évvel ezelőtt. A három évtizede tartó kínkeserves Kárpát-medencei magyar közösségi útkeresés európai uniós keretek között is áthatolhatatlan falakba ütközik. Megtűrnek, de nem szeretnek bennünket. A mi igazunkat száz év után sem akarják az utódállamok elfogadni.
Ebben a helyzetben lehetetlen múlt időben beszélni Trianonról. Trianon ugyanis velünk él, ami változatlanul megoldást igényel. A jövő nagy kihívása, hogy ennek útját-módját megtaláljuk.
Balogh Levente
A magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony szoros, kölcsönös előnyökön alapul, míg a magyar és a román kapcsolatok normalizálása még várat magára – ez vonható le tanulságként az RMDSZ múlt pénteki kongresszusán történtekből.
Rostás Szabolcs
Sok mindent elárul a romániai és magyarországi nyilvánosság „témaérzékenységéről”, hogy milyen irányba tolódott el az RMDSZ 17. kongresszusával kapcsolatos közbeszéd, kommentáradat.
Balogh Levente
Nem könnyű Ukrajna EU-csatlakozásának realitását mérlegelni, hiszen a kérdést azon objektív mutatókon túlmenően, hogy politikailag és gazdaságilag mennyire felkészült az ország, a háború mellett magyar–ukrán konfliktus is beárnyékolja.
Balogh Levente
A moldovai választások nyomán egyelőre elhárult annak a veszélye, hogy Oroszország befolyási övezete újabb országgal gyarapodjon, ám biztosak lehetünk benne: Moszkva nem tesz le arról, hogy helyzetbe kerüljön a Pruton túli országban.
Balogh Levente
Sebastian Burduja volt energiaügyi miniszter a jelek szerint mindent elkövet azért, hogy elnyerje a Dan Tanasă leglelkesebb követője címet.
Balogh Levente
Szemléletes szlengkifejezéssel élve az elmúlt napok drónincidenseivel Putyin elnök bekóstolta a NATO-t, a katonai szövetség pedig a hurrápotimista kommentárok ellenére nem vizsgázott a legfényesebben, miközben az ukrajnai háború tovább eszkalálódott.
Makkay József
Egyre több sebből vérzik a Bolojan-kormány reformcunamija minden fronton, amivel az elszabadult román államháztartást próbálja rendbe hozni. Az a legnagyobb baj vele, hogy kivitelezéséhez nincs meg a társadalom nagyobb részének a támogatása.
szóljon hozzá!