A romániai oktatás állatorvosi csikója

Tegye fel a kezét, aki kapásból tudja, hogy mi az a „mânzul cel răpciugos” vagy az „azima cea de tărâţe”! Ne kapjon szótár után, inkább segítünk: girhes csikó, illetve korpából készült kovásztalan lepénykenyér.

Hogy honnan jutnak eszünkbe ilyen, a 21. századtól és a mindennapi élettől teljesen elrugaszkodott, magyarul is a legritkábban használt kifejezések? Az 5. osztályosok román nyelv és irodalom tankönyvében láttuk őket, egy Ioan Slavici által írt mesében. És nem ám abban a tankönyvben, amelyik úgy kezeli a magyar diákokat is, mint akiknek ekkora korukra már anyanyelvi szinten kellene tudniuk románul, hanem abban, amelyiket kimondottan a Romániában élő nemzeti kisebbségek számára alkottak meg, és a Székelyföldön is alkalmaznak.

Mint hétvégi lapszámunkban talán már olvasták, két alternatív román nyelv és irodalom tankönyv készült, és a tanárok választhatnak azok közül. Az érintettek szerint az egyik valóban azt a célt szolgálná, hogy az ötödikesek megtanuljanak románul társalogni, megismerkedjenek a legfontosabb kifejezésekkel, a másik – amelyikből fentebb idéztünk – pedig emeltebb szintű, inkább a szórványban élő magyar gyerekeknek ajánlott, akik már az utcán vagy akár a családban elsajátították a román nyelv alapjait.

Álljunk meg itt egy szóra. A Székelyföldön azt mondják, hogy az eddigi tapasztalatok szerint inkább a városi iskolák választották a nehezebb tananyagot, vidéken az egyszerűbb mellett tették le voksukat. Kicsit úgy hangzik ez, mintha abból akarnának presztízskérdést faragni, hogy ők biza nem adják alább, holott a mércének annak kellene inkább lennie, hogy a ma ötödikes kisdiákok mennyire tudnak majd románul érvényesülni, tudnak-e venni vagy eladni egy kenyeret, vagy ami még „nehezebb”, egy szemétlapátot, ha olyan helyzetbe kerülnek, és ne valamelyik Eminescu-vers vagy annak elemzése jusson csak eszükbe, ha meg kell szólalni románul, mert egyebet nem tanultak.

Ugyanakkor annak kapcsán is erős kételyeink vannak, hogy a szórványban élő, románul társalgási szinten jól beszélő gyereknek is csak a girhes csikó vagy korpából készült kovásztalan lepénykenyér hiányzik a szókincséből – a kovászról nagy valószínűséggel magyarul sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák, csikót meg lehet, hogy csak állatkertben látott, az meg nem volt girhes.

Magyarán, továbbra is ott tartunk, hogy akár Ion Creangă gyermekkori emlékei esetében, egy archaikus szöveggel kínozzák a gyermekeket, és csodálkoznak azon, hogy aztán elmegy a kedvük az egésztől.

Pedig angolul vagy németül a legtöbben szépen megtanulnak. Tény, hogy nem Rainer Maria Rilke vagy a mai angolok számára is alig érthető William Shakespeare műveiből.