A külhoniak szavazati joga, a Tisza-kormány és a kommentszekció dühe

Noha voltak korábban is ellenzői, másfél évtizeddel ezelőtt azért még széles körű konszenzus övezte az Orbán-kormány egyik leghangsúlyosabb nemzetpolitikai döntését, amellyel 2010-ben lehetővé tette a külhoni magyarok számára, hogy magyar állampolgárságot szerezzenek, továbbá szavazati jogot is biztosított számukra az országgyűlési választásokon. Nem lehet elégszer hangoztatni, miszerint ez a szavazati jog „csonka”, hiszen a határon túl élő magyarok pártlistákra szavazhatnak csupán, egyéni jelöltekre nem.

Később aztán a trend megfordult, politikai világlátásuk, opciójuk miatt egyre több támadás érte, éri a határon túliakat a választójoguk miatt, mégpedig azért, mert a szavazati jogukkal élő külhoni magyar állampolgárok többsége a Fideszre szavazott. Közvélemény-kutatások támasztják alá, hogy miközben a könnyített honosítás, vagyis az állampolgárság megadása minden társadalmi csoportban többségi támogatást élvez az anyaországban, a szavazati jog kérdése erősen megosztóvá vált. Tavaly közzétett felmérésből kiderül, a válaszadók 38 százaléka támogatja, hogy a határon túli magyar állampolgárok szavazhassanak a magyar országgyűlési választásokon, míg több mint 60 százalék nem ért ezzel egyet. Az elmúlt hónapok tapasztalata alapján megkockáztatjuk, hogy az olló még inkább kinyílt.

Az április választásokat megelőzően a Demokratikus Koalíció kampánya központi elemei közé emelte a külhoniak szavazati jogának eltörlését. Dobrev Kláráék három fő „érv” alapján javasolták megfosztani választójoguktól a határon túli magyarokat:

• úgy szavaznak, hogy soha nem éltek, soha nem adóztak Magyarországon és nem is viselik a döntésük következményeit
• a levélszavazási rendszer tömeges választási csalások elkövetésére alkalmas
• hatalomban tartják a Fideszt.

Mármost a DK állításai közül csak az első pont volt félig-meddig igaz, de ez esetben is egyértelmű, hogy egy szavazópolgár számára nem csupán materiális következményekkel jár, melyik pártra voksol. Ugyanakkor a „tömeges választási csalás” vádját a mai napig nem sikerült bizonyítani – ettől függetlenül persze lehet és kell is jobbítani a levélszavazás rendszerén, sőt ki kell terjeszteni valamennyi, Magyarország határain túl élő állampolgárra is, de ezt már többször leírtuk, a választásokat megelőzően is.

Egy jelölt, párt vagy pártszövetség megválasztásának felelősségét képtelenség szavazópolgárok bizonyos rétegére hárítani. Nem árt megismételni a száraz adatokat: az idei országgyűlési választáson leadott 335 ezer levélszavazat 84 százalékát a Fidesz-KDNP, 13 százalékát a Tisza Párt kapta. A levélben szavazók aránya erdélyi viszonylatban is alacsony, ha figyelembe vesszük, hogy az 1,1 milliós lélekszámú romániai magyarságon belül a felnőtt korúak között már 2024-ben meghaladta a 60 százalékot a magyar állampolgársággal rendelkezők aránya.

Végül, de nem utolsósorban nem lehet elégszer megismételni: a levélszavazatokból szerzett többletmandátum 1, legfeljebb 2 volt az előző választásokon, de 2018-ban történetesen 0. A külhonból származó plusz mandátumokat korábban a Fidesz kapta ugyan, ám ezek sohasem befolyásolták érdemben a megmérettetés kimenetelét, nem ezen múlt Orbán Viktorék győzelme. A Fidesz-KDNP hatalomra kerülése, illetve ott tartása mellett 2010 óta, négy választás során a magyarországi választópolgárok döntöttek, és ugyanők voltak, akik az idei országgyűlési megmérettetésen leváltották a Fidesz-kormányt, és megválasztották a Tiszát. Ez nem a határon túliak „mentegetési” kísérlete, hiszen erre ugyanúgy nincs szükségük, mint bármilyen más szavazónak, csupán annak a rögzítése, hogy a választás kimenetele mindig Magyarországon dől el. Ezért is lenne fontos abbahagyni a sárdobálást.

Különösebben nem indokolt kiemelni senkit közülük, sokatmondó azonban, hogy a „magyar keresztapaként” elhíresült, különböző bűncselekmények miatt többször elítélt Tasnádi Péter is megfosztaná a határon túliakat a választójogtól, mégpedig elsősorban azzal az indokkal, hogy nem adóznak az anyaországban. Az egyébként szülei révén erdélyi származású Tasnádi és a kezdeményezést propagálók ezzel persze mindenkit kizárnának az országgyűlési választásokból, akik magyar állampolgárként külföldön élnek, legyenek azok magyarországiak, erdélyiek, délvidékiek vagy ausztráliaiak.

A lecke tehát fel van adva a Tisza-kormánynak, a közösségi oldalakon, kommentszekciókban rendkívül hangos réteg ugyanis türelmetlenül követeli a szavazati jog megvonását – amit persze sokan kiterjesztenének a külhoniaknak nyújtott támogatásra is. Magyar Péter miniszterelnök júliusban már leszögezte, hogy nincs tervben a határon túli magyarság szavazati jogának megszüntetése, és ezt kormánya tagjai a közelmúltban is megismételték. Kollai István magyarságpolitikáért felelős helyettes államtitkár Kolozsváron több alkalommal is elmondta, hogy a kettős állampolgárság és a szavazati jog „érinthetetlen”, megmarad, szerinte erről kompromisszum van Magyarországon.

Nos, reméljük, ez így is marad, nagyon rossz vért szülne ugyanis, és tovább mélyítené az anyaországi és a határon túl élő magyarok egy része között tátongó árkot ezeknek a szerzett jogoknak a visszavonása. Különös tekintettel arra, hogy például román viszonylatban hasonló kérdés fel sem merül, pedig hát az arányok eltérőek, a legkevesebb öt-hat millióra rúgó, állampolgársággal is rendelkező román diaszpóra akár választást is eldönthetne.

Nem marad más hátra tehát, mint megpróbálni csillapítani a politikusi, kormányzati szemszögből is elborzasztónak nevezett hozzászólásokat. Megértetni a magyarországi társadalommal, hogy a külhoni magyar közösségek nem elvenni akarnak az anyaországtól, hanem gazdagítani kívánják, ahogy az elmúlt évtizedekben, sőt évszázadokban is tették. Mindazonáltal a kedélyek hűtése a határon túli, erdélyi magyarok felelőssége is, nem szabad felülni a provokációknak, az „amilyen a mosdó, olyan a törölköző” elvének alkalmazása, az acsarkodás viszonzása helyett azzal leszünk képesek betömni a köztünk lévő szakadékot, ha megpróbálunk érvekkel, nem pedig gyalázkodással válaszolni.