2012. június 11., 10:242012. június 11., 10:24
Sanda gyanúm be is igazolódott, amikor a tárcavezető nem volt hajlandó a végzettségét igazoló papírokat bemutatni, olyannyira, hogy még egy árva érettségi diplomával sem állt elő, pedig azt nem is olyan nehéz magával cipelni, mint az állítólagos tudományos fokozatairól szóló igazolások iratkötegeit. De szerencsére az ő szerencsétlen tanügyérsége már a múlté, még magasabbra bukott felfelé, elnöki tanácsos lett – iskolaügyekben.
Ezzel kapcsolatban is előtolul egy népi bölcsesség, de inkább nem idézném, ismervén egy harmadik mondást, miszerint akasztott ember házában nem illik kötélről beszélni. Csak annyit jegyeznék meg, hogy az elnököt ismerve, a legnagyobb tudós sem biztos, hogy eltántorítja azon meggyőződésétől, hogy az iskola csak hülyéket termel ki magából. Inkább visszatérnék a kamerákhoz, mivel érettségi időszak lévén újra terítékre kerültek, egyrészt hogy a diákok puskázását nem ártana felvenni (valóságshow-kategóriában még díjat is nyerhetne az összeállítás!), másrészt, hogy üzemben kellene tartani a kis kukkoló „szemeket” év közben is, hátha így csökkenne a fiatalkorúak erőszakra való hajlama.
Aki valaha tizenévesek közt forgolódott, az tudja, hogy a kamera semmit nem zár ki, a serdülőkori indulatokra nem válaszol, ahhoz pedig, hogy egy osztályban kik verekednek össze, igazán nem szükséges kamera. Egészen másképp kellene a helyzetet kezelni, első lépésként mondjuk némi szülői és/vagy tanári empátiával. A kamera viszont még jobban elvadítja a nagykamaszt, mert úgy érzi, úgy érezheti magát, mintha börtönben volna, s ha reggel el is indul az iskolába, nem kizárt, hogy közben éppen ezért meggondolja magát, és inkább elsétál máshová.
Nem a moralizálás a szándékom, de a jó pár év tapasztalat jogán azért egy enyhe figyelemfelkeltést megengedek magamnak: a túlzott bekamerázás visszaüt, nem a gyengébb verekedő védelmében, hanem erős és gyenge kárára egyaránt. Esetleg „elüti” őket attól a lehetőségtől, hogy kijárják az elkezdett osztályokat, s majd ha szükség lesz rá, fel tudják mutatni legalább az érettségi diplomájukat.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.