Orvosi javaslatra levágatta mindkét mellét Angelina Jolie, hogy megelőzze az emlőrák kialakulását. A lapok szerint a sztár azért döntött az amputáció mellett, mert olyan hibás gént találtak nála, amely növeli a melldaganat kifejlődésének lehetőségét. Az orvosok úgy becsülték, hogy 87 százalék az esélye a mellrák és 50 százalék a petefészekrák kialakulásának.
2013. május 16., 10:162013. május 16., 10:16
Napi szinten jelentős mennyiségű őrültséget olvasok össze a neten, de ettől a hírtől az agyam majdnem ledobta az ékszíjat. Újságírói pályafutásom egyik legemlékezetesebb riportját juttatta eszembe az eset, melyet egy húszas éveiben járó, tüdőátültetésen átesett nővel készítettem. Teljesen lenyűgözött a beszámolója a hozzátartozók töretlen hitéről, a végeláthatatlan szenvedésről, a hónapokig tartó fuldoklásról, a halál állandó, kézzelfogható közelségének érzéséről. És a legnehezebb időszakról, amikor végül maga is feladta: a sikeres műtét utáni rettenetes lelkifurdalásról, ami miatt képtelen volt lélegezni. Nem bírta ugyanis használni a beültetett tüdőt, mert képtelen volt szabadulni az érzéstől, miszerint felelős a donor haláláért.
A beszélgetést nem én kértem, a lány szerette volna minél több emberrel megosztani a tapasztalatait, melyekről könyvet is írt. Máig a fülembe cseng, amint hangsúlyozta: az orvosok fel sem tudják fogni, mit okoznak azzal, amikor megbélyegeznek valakit, amikor azt mondják a másik emberre, hogy ez és ez a baja, aminek kötelező módon amazok a következményei. Állította: betegsége során azt a mentális gátat volt a legnehezebb áttörnie, ami orvosa diagnózisa alapján alakult ki benne, amikor az illető közölte: két hónapon belül biztosan meg fog halni. Végül azonban sikerült ezt is leküzdenie, pedig nem azt mondták neki, hogy esetlegesen daganat lehet a melleiben, melyeknek egyébként semmi bajuk, hanem a látszat szerint egy sokkal esélyesebb kifejletet jósoltak: azt, hogy nem éli túl a kórt, melynek következtében addigra lassanként kiköhögte elsorvadt tüdejének közel háromnegyedét.
Azt hiszem, Angelina Jolie jobban tenné, ha a kivizsgálásokra járás helyett keresne magának valami, az egészségre kevésbé veszélyes foglalatosságot. Például tenyészthetne mérges hüllőket, rászokhatna extrém sportokra, vagy elmehetne önkéntes taposóakna-felderítőnek, de az orosz rulett sem volna elvetendő opció.
Románia jelenleg nem képes szavatolni polgárainak biztonságát – ez a szomorú következtetés szűrhető le az egy hete bekövetkezett galaci drónincidensből és a pénteki konstancai robbanásból.
Egy botrány sohasem jön jól, de az RMDSZ és az erdélyi magyar közösség számára most még az átlagosnál is károsabb, hogy Demeter Andrásnak trágár kifejezések és a román nemzeti érdekkel kapcsolatos kijelentések kapcsán le kellett mondania.
A választók kitessékelték a demokrácia ajtaján, ám a rendszer ünnepélyesen visszavezeti őt a hátsó bejáraton – egyenesen a díszterembe, a miniszterelnöki székbe.
Hát ez nagyon megérte – vonhatjuk le nem kevés iróniával a következtetést a Szociáldemokrata Párt kormánybuktató kalandja után a legfrissebb felmérések fényében.
Volt egy idő, amikor közszájon forgott a román bonmot, miszerint Romániában azért tartanak választásokat, hogy kiderüljön: kivel fog együtt kormányozni az RMDSZ.
Érvényesült a papírforma, meghozta gyümölcsét a román baloldal és a szélsőjobb összeborulása: a vártnál is nagyobb arányban támogatta a parlament az Ilie Bolojan vezette kabinet menesztését.
Ízlelgessük egy kicsit: egy magát szociáldemokratának nevező párt jóvoltából Romániában olyan helyzet állt elő, hogy már nem is csupán hipotetikus, megfoghatatlan, távoli rémképként szerepel a napirenden egy szélsőjobboldali párt kormányra kerülése.
A Szociáldemokrata Párt válságkezelési receptje jelenleg a következő: ha ég a ház, víz vagy poroltó helyett a repülőüzemanyag-válságra is fittyet hányva az utolsó kerozinkészleteket kell ráönteni.
A vasárnapi választási eredmények ismeretében fölösleges vitatni, hogy Magyarország demokratikus ország.
Fene tudja, hogy – politikai értelemben – utoljára mikor tátongott ekkora szakadék az anyaországiak és a határon túliak között.
szóljon hozzá!